• Dzsini
    #107416
    A szavak eredeti értelme nem sokat jelent, bizonyos környezetekben (nyelveken, kontextusokban) teljesen más értelme is lehet. A folia például egy többesszámú latin szó, a folium (szirom, levél, papírlap) többesszáma.

    Anarchizmus (államforma):
    Az anarchizmus célja a szociális igazságtalanságok kiküszöbölése az egyenlő lehetőségek megteremtésével. Az anarchizmus legátfogóbb értelemben uralomnélküliség, amely alatt "azon társadalmi rendet kell értenünk, mely minden külső hatalom és erőszak nélkül, tisztán az emberek szabad, testvéri együttélésén alapszik. Egyediségét az uralomnélküliségre, hatalom nélküli rendre való törekvés adja. Az anarchisták szerint az állam erőszakosan beavatkozik az emberek életébe; a polgárai biztonságát védeni és a társadalmi integrációt megteremteni hivatott intézmények – az oktatás, a jogrend, az erőszakszervezetek – valójában az uralmon lévő elit hatalom tekintélyének megtartását szolgálják, ezért végső soron zsarnokiak és megszüntetendők. Az anarchisták szemében az anarchia társadalmi rendje spontán rend (spontaneous order). Szerintük ennek létrejöttéhez nincs szükség uralmi intézményekre, ellenkezőleg, az uralmi intézmények éppen a spontán rend kialakulását gátolják, s egyes érdekcsoportok akaratát képviselve egy hierarchikus, politikailag vezérelt társadalmat hoznak létre. Az anarchia tehát – szemben a köznapi felfogással – nem káosz, nem zűrzavar, hanem önszabályozó spontán rend.