Fbn Lx#102480
haver, hol mondtam olyat, hogy nem öröklődnek hajlamok? :D
Azt próbáltam meg felépíteni, hogy a genetikai meghatározottság elenyésző - viselkedés terén - a szocializációval szemben, bár természetesen észrevehető.
Az állami gondozásos példa azért nem megfelelő a fajelméleted taglalására, mert az állami gondozott majd nevelőszülők által gondozásba vett gyerekek többnyire lelki sérültek. Volt is három ilyen fogadott unokatesóm, én tudom, háromból csak az egyik lett tisztességes, pedig nem cigány egyik sem.
A szocializáció olyannyira meghatározó tényező, hogy adott génállománnyal rendelkező ember felnőttkori IQ-pontjaiban akár 40-es, vagy nagyobb differencia is kialakulhat, függően attól, hogy az illető inspiráló és ilyen téren nagy elvárásokkal rendelkező környezetben nőtt fel, vagy pedig kvázi-ösztönlények és farkastörvények között. Ne gondold, hogy az egyetemi professzor übermensch a lakótelepi szakmunkáshoz képest. Az, hogy mit építesz magadból, és persze, hogy gyerekként mit kezdenek el építeni belőled az, ami meghatározó a későbbi életed tekintetében, mert az építőanyagai mindenkinek megvannak. Én általános iskolás koromban nem azért voltam az osztály jó tanulói között, akik jobban olvastak, gyorsabban számoltak, könnyebben tanultak, mint a többiek, mert annyival faszább képességekkel születtem. Szerintem azért, mert velem többet foglalkoztak anyámék, sokat tanítgattak már előtte, és arra készítettek, hogy vegyem komolyan, és csináljam jól. Aki pedig gyengébben teljesített, azzal jellemzően kevesebbet foglalkoztak, nemtörődöm szülök, sok gyerek, á, hármasnál ne hozz rosszabb jegyet kisfiam, meg a lényeg, hogy végigcsinálja a gyerek, aztán úgyis kamionsofőr lesz, mint az apja
Tehát ráadásul a szocializáció többgenerációs csapda, a cigány közösségekben már nagyon sok generációs.