-
Fbn Lx #101444 A hangya története nem jó hasonlat. az ember nem azért gondolja végtelenül nagynak az univerzumot, mert nem tudja bejárni! Ennek logikai megfontolásai vannak, mégpedig, hogy a 3 dimenziós tér végessége önmagában nem értelmezhető, csupán vonatkoztatási rendszerben, ami a végtelenséget kizárja, és így ellentmondásba ütközünk.
Ha az univerzumot véges kiterjedésű objektumként képzeljük el, akkor azt mondjuk, nagysága és térbeli lokalizációja van. Ez nem oldja meg a problémát, mert annyiban változott a helyzet, hogy egyetlen univerzumban élünk a végtelen számú univerzum közül, amik végső soron mégis végtelen sokaságú rendszert alkotnak.
Azzal, hogy az univerzum határa a "tér-idő határa", ugyanez a helyzet. Csak egyetlen, tér-idővel rendelkező rendszer, univerzum létezik, vagy ugyanúgy több, végtelen számú? És a tér-idő határa önmagában a mindenség határa is lenne, nincs tágabb összefüggés?
Az elképzelhetetlen, hogy a mindenség véges legyen, legalábbis emberi elme nem foghatja fel. Az érzékelés tapasztalatai alapján automatikusan úgy gondoljuk, hogy egy rendszer határán kívül új rendszer kezdődik, mert nem lehet a rendszer határán túl a semmi. A semmi is önmagában létező, és a semmi is új rendszert képez. Ugyanígy a végtelenséget sem képes az elme elképzelni, mert az azt jelentené, hogy egy határokkal nem rendelkező rendszerről lenne szó, márpedig egy kinevezett rendszer sajátossága az, hogy határokkal jól elkülöníthető azoktól az elemektől, amiket kívül esőnek tekintünk.
Ezt már többféleképpen próbálták feloldani, egyes matematikusok egyenesen azt állítják, hogy ha elég sokáig számolnánk, akár a 10nek a milliárdadik hatványának magasságában, előbb-utóbb vissza kellene érnünk a nullához, és a számlálás elölről kezdődne, ilyen módon a végtelen nem létezik, és a világ ciklikus. Nekem ezek az elméletek nem szimpatikusak, még mindig azt tartom valószínűnek, hogy az emberi logika illuzórikus, és a gondolkodás az agyműködésünk által determinált mintákon való fixáció. Így a megoldatlan problémák, mint például a végtelen vagy végesség kérdése csupán az elménk szerkezetéből adódó ön-szemfényvesztés. Egy biztos, a szavak rendszere egy idő után korlátossá válik ahhoz, hogy igazán átadd, amit erről gondolsz.