DcsabaS#72
"Nem hiszünk a "lakható övezet"-ben?"
Attól függ. Emberszerűen fejlett élet és technológia kialakulását elég nehéz elképzelni valamely égitest mélyén. De ilyen téren félrevezethet a fantáziánk (korlátoltsága). Mindenesetre, nem tudunk mást tenni, mint abból kiindulni, amit már ismerünk. Eszerint a civilizáció megjelenéséhez legalábbis nagyon előnyös, ha van szilárd felszín, és van folyadék (tenger) felszín is, miközben még légkör (lehetőleg oxigénes) is, mindezek egymáshoz csatlakozva, továbbá még valamilyen éppen megfelelő erejű sugárzó energia is, stb. Mindebből tényleg fakad egy "lakható övezet" a központi sugárzó csillag körül.
Kemoszintézist folytató primitív élet megjelenéséhez viszont nem kell légkör (pláne oxigénes), és nem kell sugárzó központi égitest sem. Akár egy, az Univerzumban magányosan kóválygó "bolygó" belsejében is megjelenhet. Persze azért ehhez is kellenek bizonyos dolgok, pl. kémiailag eléggé aktív környezet, amit mondjuk az égitest belsejében felhalmozódott radioaktív bomlási folyamatok biztosíthatnak. (Mint a Föld esetében is.) Aztán feltehetően kell egy folyadék halmazállapotú (vizes?) közeg is, de ennek hőmérséklete sokkal tágabb határok között változhat, mint egy égitest felszínén (a nagyobb nyomás miatt). Akár olyasmi is elképzelhető, hogy az energiát még csak nem is radioaktív bomlási folyamatok, hanem mondjuk árapály effektus biztosítja, ha "ólálkodik" a közelben egy elég nagy tömegű másik égitest.