10804749371265660057.jpg
A Two Worlds folytatódik.
  • Encore
    #1707
    Én most játszottam végig az alapjátékot és a kieget. Kerestem olyan akció RPG-t, ami olyasmi, mint a gothic, risen, dragon's dogma és ez olyannak tűnt. Annak idején ez a széria nekem kimaradt. Viszont most, hogy készül a harmadik, aktuális volt nekikezdeni.

    Az alapjáték 35 órámba, a kiegészítő 10 órámba telt. Tényleg olyasmi, mint a fentebb felsorolt játékok, bár azoknál picit gyengébb. De ebből a stílusból úgysincs sok. Minden mellékküldetést megcsináltam (kettőt nem, mert bebugozódtak), és alapvetően tetszett a játék. Külön pirospont, hogy előkerültek komolyabb témák, például a diáklányok zaklatása vs. diáklányok futtatása a második szakaszában a játéknak. De csak akkor érdemes ezzel játszani, ha fentebb felsorolt játékok tetszettek és azokat már 2x végigjátszotta az ember, akkor hiánypótlásnak jó a TW.

    Ami viszont zavaró:
    -Nincsenek igazán emlékezetes karakterek, nem is izgul az ember mi van velük
    -Kicsit unbalance, mert a kovácsolási skillel olyan fegyvereket fejlesztettem, hogy bőven erősebb eszközeim voltak, mint az adott szakaszban lenniük kellett volna
    -A guild küldetések elég szegényesek és hamar megcsinálhatóak. Valamint nincs a guildek között választási lehetőség, így egyszerre lehetek mindenben nagymester (tolvaj, bérgyilkos, harcos, akármi)..
    - A kalózos kiegészítő szép munka, elég hosszú, élvezetes a vége is, de mikor véget ér, nem rak vissza a játékba
    Még volt pár dolog, de már elfelejtettem. :)

    Egynek jó volt.