Alter Ego
  • zzeN
    #1
    Az ADOC konferencián bejelentették két, új készülőben lévő játékukat. Az egyik egy „jó-öreg” klasszikus point and click kaland a Black Mirror csapatától. Szóval egy újabb sötét hangulatú, rengeteg klasszikus fejtörővel és találós kérdéssel teli kalandról lesz szó, szép hátterekkel és ezek előtt mozgó karakterekkel. A játékidő olyan 15 órára tehető majd, és a történet a 19. század végén és a 20. század elején játszódik. A projekt neve - Alter Ego - és valamikor 2009 augusztus elejére várható a megjelenése.

    Történet
    A történet 1894-ben játszódik a dél-angliai Plymouth városában, ahol különös körülmények között eltűnik a nemrég eltemetett Sir Williams holtteste. De mindennek nem is kerítenének ekkora feneket, ha nem arról a Sir Williamsról lenne szó, akit életében az emberek már jó messziről kerültek, ugyanis nem egyszer meggyűlt a baja a rendőrséggel, amely viszont bizonyítékok híján semmit sem tudott a nyakába varrni. Az emberek szörnyű történeteket mesélnek a véresebbnél véresebb tetteiről és csak nagyon kevesen voltak képesek mindössze egy pillantást is vetni a már halott arcára. De ezek közül is szinte már mind elmenekült a halála és az azt követő gyilkosságsorozattól való félelmében. A rendőrség tehetetlenül áll az egész eset előtt, ráadásul a város lakóin egyre jobban eluralkodik a pánik és a félelem.
    Ebbe a környezetbe csöppen bele a mit sem sejtő fiatal piti tolvaj, Timothy, akinek már az érkezése felér egy nagy kalanddal – potyautasként utazik egy hajón, ezért a városba már megbilincselve jut el. Timothynak azonban egészen más tervei vannak. Az ő álma Amerika, ahol egy teljesen új életet szeretne kezdeni. A sors útjai azonban kifürkészhetetlenek, és hogy mennyire kanyargós is tud lenni, ezt nem csak Timothy az egyetlen, aki tudja…


    várjuk, jónak ígérkezik:)