Aki a “Maximum the Hormone” bandanév láttán felkapja a fejét, annak nem kell külön bemutatnom őket, akinek pedig nem mond semmit, az kezdje el sürgősen nézni a Death Note nevű animét, mely nyitó- és záródaláért a 20. résztől ez a banda a felelős. Mivel a Death Note-os számok baromi jók, nem bírtam megállni, hogy ne hallgassam meg az albumot is. Kb olyan, mintha a System of a Downt és a Red Hot Chilli Pepperst összegyúrnánk, és mindkét véglet felé elhúznánk.
Ha nem lenne ilyen szép idő, és ha nem lennék az utóbbi napokban teljesen megkattanva, akkor nem biztos, hogy tetszene, így viszont élvezetes az album. Bár főként japánul énekelnek, de ettől függetlenül egész európaias a hangzása (nincs meg bennük az a tipikus j-rock vonás, hogy megfájdul tőlük a fejem [= )
Mindazonáltal tagadhatatlanul japánok, az egész albumot egy teljesen zakkant sokszínüség jellemzi. Pop-punk-rock-hardcore, ha stílusilag be szeretném őket határolni. Néha deszkáspankos riffekre dalolásznak, néha ennél is lágyabbra veszik és teljesen poppos női éneket hallhatunk, majd a következő pillanatban már mélyen kaszaboló gitárokra hörögnek gyomorból. Elsőre nehezen tudtam megemészteni, hogy egy számon belül ekkora stílusbeli különbségek vannak, és egyik pillanatról a másikra váltják egymást, meghallgattam még egyszer, aztán most már az mp3 lejátszómon is ott figyel az album.
![](\"http://images.netbag.hu/20081012/22521124080.jpg\")
#11