A legérdekesebb prófécia
-
HUmanEmber41st #71 Hét táltos találkozott a nyirkai Hany-ban. Két asszonyember, meg öt férfiember. Jó ha ennyien vannak a "Nagy híváshoz". Mert nagy szellemet szándékoztak idézni, a nemzetre zúdult bajhalmaz miatt. Tudni akarták, meddig tart ez a nyomorúság, meg miképpen alakul a jövendő. "Nagy hívás" akkor köll, ha az Ég nem nyilatkozik magától.
A táltos asszonyok egyike "utaztatható" volt. Fölmentek tehát a Rókadombra, az elhagyott csordakúthoz, az égés szélére. Áldoztak vízzel UKKÓ-nak, tűzzel GÖNÜZ Istenapánknak. A "látó-halló" táltos asszony nekivetkőzött. A többiek bedörzsölték maszlagbimbóval, hogy ne ostromolják a szúnyogok. Mert nyár volt és alkonyodott. Nyakába kék ékkövet akasztottak. Az áldozó tűz parazsára zöld borókagallyakat raktak. A táltos asszony füstöt lélegzett, a többiek meg rejtőztetőt dunnyogtak. Dobolni, furuglázni nem mertek, a határőrség miatt.
A táltos asszony révületbe esvén átadta fejében lakó szelleme helyét az idézett szellemnek, hogy az az ő nyelvével szólhasson. Lapkumánja táltos szellemét idézték, mert az idevalósi volt, a mi fajtánk. A táltos asszony először fölszökött, de a többiek körbe vették őt, nehogy baj érje. Először csak hebegett, aztán szóval szólta a régi nagy táltos üzenetét:
Még öt-hét!
A medvebocsot lépre csalják
és elverik rajta a port.
Még nyolc-kilenc!
A Duna két partján
vérben úszik a hulló lomb,
és ösvények tapostatnak
a hanyatló nap palástján.
Nevet kiáltanak.
A nevén szólított Öreg tétovázik,
de vállalja sorsát.
Ifjak ragadnak fegyvert,
nők és férfiak egyaránt.
Közel a győzelem.
Ekkor megelevenednek az árnyékok.
Az igazi harcosnak kedvét szegik.
Az ügyet Nyugattól-keletig elárulják.
Szerencsés, ki időben kereket oldhat.
Nagy az érvágás.
A Négy Folyó Városának Igaz emberét
kiejtik az ablakon.
A győzők eltanácsolják a kopasz zsarnokot,
És a Vasmacskák Városának fattyát
teszik meg helytartónak.
Ő megöleti a Tétovázó Öreget.
Az ifjúságon bosszút áll.
Sokáig uralkodik és megrontja a nemzetet.
Jutalmazzák az elvtelenséget,
mindent pénzben mérnek.
A lakás, a ház csak lakhely, nem otthon.
A gyerek nyűg.
Még húsz-huszonegy!
A kétfarkú oroszlán elbődül,
de ugrani nem mer.
A mieink is átkelnek a Dunán, ősi földre.
A víg mosoly torz vigyorra változik.
Itthon a földművest már megtörték.
Még nevén a föld,
de cseléd sajátjában.
Lazul a lánc, rozsdásodik a bilincs.
Még negyven és néhány!
A Nagykövet cselt vet, összeesküvést sző.
Korábbi ellenfelek összefognak.
Rést vágnak a kerítésen.
Meglazítják a medvebocs láncát,
a kétfarkú oroszlán ketrecének rácsát is.
Nem hálásak.
A vörös tüzet okádó sárkány ebbe belebetegszik.
Harsona jelzi a szabadság kezdetét.
A szürke marhát napos legelőre engedik.
A csorda megszédül a szabadságtól.
A barmok egymást öklelik.
A nép elkergeti a kapuk nyitogatóit.
A jóindulatú beteg kerül élre.
Mások intézkednek.
A földművestől elveszik örökét,
és dobra verik.
A senkiháziak vérszemet kapnak.
Bitangok tékozolják a fényt.
Gyülekeznek a dögmadarak.
A Nagy tengert átröpüli
a Napból szálló, galambnak álcázott karvaly.
Megérkezik a Kánya is - osztozkodni.
Megint terelgetik a népet.
Hiteket erőltetnek.
Szaporodnak a pénzért fönnhangon imádkozók.
BOLDOGASSZONYUNK-at elfelejtik,
buta lúddá tekerítik.
Jaj pedig, ha Istenünk Asszony-fele
elfordul tőlünk, vagy mink őtőle!
A Régi Nagy Csata Városában
EZEK papjai dűlőre jutnak,
és új lovat nyargalnak.
Összeesküsznek Isten Képmása ellen
a Könyörtelenség Hatalmasaival.
A galambnak álcázott karvaly és a kánya,
Égigérő fára segítik a Kiskanászt.
Szívében király, álmaiban császár.
Szépen szól, rondán cselekszik.
Zsákja feneketlen.
Letaszítják - újra mászik!
A döglött sárkány kutyái új gazdát találnak!
Még ötvenöt-hatvan!
A íjfeszítő sarja lukas hajóra száll.
Az ő ingével-gatyájával tömik a rést.
Messze jutottak a parttól,
már nem tud kiszállni.
A döglött sárkány kutyáit
a Koronázatlan Cár veszi pórázra.
A Szűkszavú Tárnokmestert tuszkolják élre.
Saját táborából ütnek pártot ellene,
mert a Koronázatlan Cár úgy akarja.
Paprikajancsiból csinál vezért.
A nemzet tűri - nem látja meg rajta
a rángató madzagokat.
A csellel hatalomra segített Paprikajancsi
pofátlanul önkényeskedik, buzerálja a népet.
Nyegle és buta.
A Kiskanász malmára hajtja a vizet.
Jobb ellenfél nincs. A nép tűri őket.
Nemes lovag-ősök fehér liliomán
tipródik a nemzet.
A csősz tolvaj, a bakter rabló, a bíró cinkos.
A különb nem viszi sokra, mert irigylik.
Ki-ki rántja lefelé a másikat - az országot együtt.
Lenézett népek mögött kullog a magyar!
A nemzet talpa alatt röpülő szőnyeggé válik a föld!
Még hatvan-hetven!
A rátarti úr napszámért kunyerál.
Már mindent elkótyavetyéltek.
Csak alantas szolgálatok maradnak,
égbekiáltó árulások.
Lesznek, kik alattomos ellenséggel
fújnak egy követ.
Bevezetik a hét tevét,
hogy az innen köpködhessen lángot -
a bikát nyergelő asszonyra.
Ebből belviszály is támad, meg külső viszály is.
A Kost Áldozó
két fia tovább marakodik.
A tevék magyar hajcsárai
Manó bőrét húzzák Krisztus képére,
hogy megtévesszék a népet,
és aranyra válthassák a félhold csillogását.
Ők a Kost Áldozó, tevét nyergelő
fiát segítik,
más magyarok meg a másikat.
Kettészakad a nemzet,
lángra lobban az Ország.
A lángot vér oltja.
Magyar magyart gyilkol,
de a bika hátáról is ide lőnek
a hét teve miatt.
A nép fele elpusztul.
A szomszédok megmozdulnak,
de ugrásra kész a zenélő sivatagok tigrise is.
A megszeppent maradék
UKKÓ-t híjja, a BOLDOGASSZONY-t.
A haragosok megbocsátanak egymásnak,
az irigy örül más szerencséjének,
a rátarti nem rázza a rongyot,
a közönyös siet segíteni.
Ekkor a Magyarok Istene őrül állítja
a zenélő sivatagok tigrisét,
és böcsületes alkuval
visszakerül, ami visszajár.
Új kor veszi kezdetét, minden égtáj felé,
YOTENGRIT, az Ős Tengerek Istene nevében.
A Jószomszédság Törvénye győzedelmeskedik.
A táltosok közös gondolattal kérdezték: "Így van ez megírva - nem lehetne-e másképp?"
A Szellem erre azt felelte: "Minden jövendölés okumálás, a múltat meg jelent összekötő vonás folytatásán, a jövő felé. Megírva semmi nincsen, mert minden megváltoztatható - ha nem fordultok el Istenetektől és megszívlelitek az ősök intelmeit."
A táltosok megköszönték Lapkumánja táltos szellemének a jövendölést meg útbaigazítást. Ő távozott, a táltos asszony szelleme pedig visszatért testébe. Inni kért. Sokat ivott, és mély álomba merült azon nyomban. A többiek betakarták és strázsáltak hajnal hasadtáig. Akkor lemosták róla a maszlagot. A férfi táltosok térdet, fejet hajtottak előtte, asszony táltos-társa pedig fejére tette kezét és rámondta az igaz nő-barátok áldását:
"BOLDOGASSZONY oltalmazzon fehérben, zöldben, feketében!"
Ezek után ki-ki haza mené és tette a dolgát.