ratgab#538
Leírom pontosan én hogy csináltam: Elkezdődik a harc: 2-3 inferno gránát a színpadra, ezután egy flashbang, ha bekábul ha nem, amikor tiszta a cél, akkor chainshot, mind a fejre (5 lövés), igaz, hogy eddigre már a samael seraphim pisztoly volt nálam), ekkor lement az élete a felére. (ezután nem használok semmi speckó támadást hagy töltődjön a chain)
Ezután bekokszozik, leugrik, elkezdek szaladni középen a kis dobogó körül, ami mögött eddig elbújtam, ő mögöttem, amikor vele szembe érek adok neki az assault rifle-lel pár golyót, majd ha elfárad, kap még közelről az assaultból.
Ezután elvakít, majd miután látok, rögtön szaladok fel a színpadra nem törődve a gorilláival, eddigre már nem sok van a chain betöltődéséig 3/4-en van. Kicsit aprítom a gorillákat, pár másodperc eltelik chain betöltődik Brayko még az emeleten. Ekkor chain elő 5 lövés a fejre. CSávó fekszik, ennyi kész!
Tegnap próbálgattam, hogy nem-e lehet vele növelni a reputációt, egymás után 5 vagy 6-szor öltem meg így.
Ekkor voltam kb. 13-as, vagy 14-es szintű, pisztoly skillen kívül sok mindent nem fejlesztettem, mindez recruiton, majd spy-ként, normál nehézségen. Szaudarábia után, Moszkva, majd utánna Róma végigcsinálva, egy kis Taipei, majd Moszkva végig.