ratgab#477
Tegnap sokat haladtam a játékkal: Már csak egy főbb helyszín. Ebben a játékban annyi féle variáció létezik, mindegyik főbb karakterrel megegyezhetsz, megölheted vagy lecsukathatod.
Tegnap már betelt a pohár és az egyik főbb helyszín utolsó pályáján elborult az agyam, hogy átba...nak folyton aztán meg meg akarnak egyezni. Ilyen szempontból az arabok legalább szavatartóak. Mondtam a faszinak, hogy le van tartóztatva (pedig alapból inkább megegyezésre törekszem), erre rám küldi az embereit (előtte már 2-szer átbas....zott, pedig segítettem neki), lenyomtam őket, üldözöm a mukit, erre még megint felajánlja, hogy egyezzünk meg, hát legszívesebben kinyírtam volna, de az a szerencséje, hogy nem vagyok vérengző fajta (Kotor-ban se tudtam soha Sith lenni, pedig olyan jó lenne, dehát ez van nemtudok gonosz lenni.)
Most gondoljátok el, hogy minden főbb karakternél ott van ez a 3-as döntési lehetőség, mennyi féle variáció létezik ebben a játékban te úr isten. És akkor még arról nem is beszéltem, hogy az sem mindegy milyen sorrendben csinálod a küldetéseket, mert kihatnak egymásra.
És ezek a döntések, amiket a fejlesztők elénk tettek, hát komolyan ketté állt tőle a fülem.