-
physis #225 A Világegyetem civilizációktól való látszólagos érintetlenségének okain én is sokat gondolkodtam, de a fejlett civilizációkra leselkedő balesetveszély helyett helyett másra jutottam végül. Egész más okokból azt véltem valószínűnek, hogy az intelligens lények egy idő után a tudatukat hordozó testüket rendre több lehetőséget nyújtó fizikai közegbe kénytelenek áthelyezni, és a sokadik ilyen váltásnál ez már számunkra egyelőre észlelhetetlen.
Mi indította volna őket erre?
A kiváncsiság, a természet összes törvényeit megismerni akaró vágy.
Mivel valószínűleg a természet )de legalábbis a matematika biztosan) végtelen, kimeríthetetlen, lezárhatatlan,* ezért a kutató elmék kénytelenek állandóan szembesülni megismerési korlátaikkal, és ezért rendre jobb és jobb megismerő rendszereket létrehozni:
először csak örök biológiai létet érik el, majd egyre gyorsabb és nagyobb kapacitású agyakat építenek, amelyek esetleg már a fizika olyan tartományára épülnek, hogy mi még nem érzékeljük.
Mivel az összes törvényt így sem ismerhetik meg, legfeljebb többet, ennek nincs vége, annál inkább hajtja őket az örök kiváncsiság.
Tudománytörténet
Ha a -- egyetlen kéznél levő analógiaként -- az emberiség tudománytörténetét nézzük: valaha a gyakorlati ismeretek és [népenként sokféle] mágiikus-animisztikus jellegű világkép szervezte az emberek életét.
Nem is volt a dolog teljesen irracionális, legalábbis meglepően sok volt benne a mechanisztikus-racionális elem, és -- a közhiedelemmel ellentétben -- nem volt feltétlenül mindenütt misztikus jellege.**
Egyes animisztikus elemek még Leibniz gondolataiban is jelen voltak (Benedek 1985: 179), éspedig [számára] nem misztikus, hanem racionális fiozófia részeként (Durkheim 2003: 36), és Newton felfogásában is voltak elemek a megelőző korok mágikus gondolataiból (Webster 1980, Ismertető 1, Ismertető 2).
Azt is hallottam (de ellenőrizni nem tudom), hogy esetleg esetleg éppen mágiával való foglalkozása inspirálta Newton ,,távolbaható erő'' gondolatát (amely akkoriban kissé okkultnak misztikusnak tűnhetett a racionálisabb kortárs ,,ütközéses'' természetfilozófiákkal összevetve).
A mágikus-animisztikus világképből aztán különváltak a későbbi területek.
Durkheim szeint a mágikus erő fogalmából ered a természeti erő (és a jogi erő) fogalma (Durkheim 2003: 35).
Különváltak a művészetek, a filozófia, utóbbiból meg a tudományok. Newton főműve még a ,,Természetfilozófia matematikai elvei'' címmel jelent meg (igaz, ez lényegében már akkor fizikát jelentett) (Benedek 1985: 160).
Neumann szerint még a matematikát a XIX. században még átfoghatta egy ember, de [esetleg adoma jellegű hozzáfűzése szerint] ,,ma'' [vagyis Neumann idejében] már csak 28%-át (Staar 2002).
Ráadásul a második világháború óta eltelt ,,utolsó 50 évben még több matematikát alkottak, mint az összes előző korban együttvéve'' (Stewart 1991: 24). Az egyelőre exponenciálisnak tűnő növekedés eredményeképp már az egyes ember számára követhetetlen a matematika fejlődése (Staar 2002: 55, 217).
Sejtések
Az a sejtésem, hogy ma már a matematikának mégcsak egy ágát sem (pl. matematikai logika) tudja átfogni egyetlen ember, és ha tudná is, akkor is képtelen lenne megbírkózni az újonnan megjelenő cikkek tömegével.
Később ugyanez lesz igaz a matematikai logika ágainak ágainak ágainak ágaira is, és végül egy emberélet sem lesz elég rá, hogy akár a legkisebb szakterülethez szükséges előismereteket megszerezze az ember, vagyis a specializáció sem fog már megoldást jelenteni, mint ma még jelent.
Ráadásul a század második felében korábban távolinak gondolt területek között meglepő kapcsolatokat fedeztek fel, például a logika kapcsolatot talált az algebrával (algebrai logika), az analízissel (nemstandard analízis) és a topológiával (denotációs szemantika).
Talán az emberiség az örök élet feltalálásával jut túl a nehézségek egy részén, és, ha igazak a remények biológia és számítástechnika közeledéséről (Brooks 2003), akkor tán képesek leszünk tudatunk ,,hardverét'' is nemcsak tartósabb, de gyorsabb, és átfogóbb megismerést lehetővé tevő fizikai közegbe helyezni.
Persze a természet (vagy legalábbis a matematika) törvényei ettől még továbbra is végtelenek maradnak, így a problámák, magasabb szinten, de újra meg újra előjönnek.
A végső sejtésem az, hogy az intelligenciák tudatának előb-utóbb olyan fizikai közeg adja a ,,hardverét'', ameély számunkra még észlelhetetlen, akár azért, mert túl mikroszkopikus, akár mert makroszkopikus léptékű, esetleg nagyon távoli. Sőt esetleg teljesen lokalizálhataltlan is (mint az unparticle-k feltételezett elméletében).
Szóval, ez a folyamat, kezdve az írás feltalálásától kezdve az örökéletig és a gyorsabb közegig, mindvégig egy szükségszerűség hajtotta dolog (amennyiben a kiváncsiság motivációját elfogadjuk), egész egyszerűen ,,gazdasági'' szükségszerűség a mindenkori értelem számára.
Ezzel az állandó fejlődési kényszerrel szemben, remélem, nem valós alternatíva az egyes elmék egyetlen szuperaggyá összeolvadása: az egyéniség valamilyen formában mindig is megmarad, mert vannak a sokféleségnek előnyei (mármint a fejlődés gyorsasága szempontjából is).
Talán nem véletlen, hogy éppen az legelszigeteltebb kis gyűjtögető törzseknek-csoportoknak tudnak számomra megdöbbentően szép mítoszaik lenni (csukcs mesék, szibériai eszkimó mesék).
P.S.: Tulajdonképpen, egyáltalán igaz-e az, hogy exponenciális a tudomány fejlődése?
Jegyzetek
* Éppen a cikkben említett Kurt Gödel nemteljességi tételéből következik a ametematika elvi végtelensége.
Igaz, ez még nem zárja ki, hogy a matematika fejlődése lelassuljon vagy pangjon: Neumann szerint a matematika egészséges fejlődáse megköveteli, hogy a természettudományokból, vagy máshonnakn a külvilágból időnként inspirációt kapjon.
Safarevics is a tartalmi elemet hangsúlyozza a matematikai fogalmak fejlődésében (Safarevics 2000: 8 (= Előszó)).
** Egyes afrikai népeknél meséiben úgy adták-vették a varázsszereket, mint mi a videókamerákat:
mindenféle misztikus-áhitatos jelleg nélkül, pragmatikus célokból (Kende 1962: 25, 40, (45), 46, 58, 63, 80-81, 95, 105, 121, 128).
Kb. ,,Segíts, varázsló: a háznépem szerintem dézsmálgatja a raktáramat. Elutazom vidékre pár napra, szeretném látni, mit csinálnak a távollétemben, adj valami varázs-szemet''.
Később az egyik feleség megjelenik ugyanannál varázslónál ugyanakkora ajándékkal, mint a gazda: Kb. ,,A gazdánk mellett felfordulunk éhen, adj valami ellenvarázsszert a varázs-szem ellen'' (Ortutatay 1962: 318-319).
Más törzsi vagy gyújtögető társadalmaknál is megemlítik, hogy világképük kerüli a misztikus jelleget (Durkheim 2003: 34-38, 43), sok nép samanizmusa is a mindennapi élethez kötődik, nem misztikus jellegű (Hoppál 1998: 40) (Hoppál 2005: 26).
Több eszkimó csoportnál is hasonló fogyelhető meg.
A varázslatok természetéről alkotott felfogás meglepően racionális-mechanisztikusnak tűnik számomra (Kleivan & Sonne 1985: 8-9, 10-11, 15, 22-23), és nemigen különül el a hétköznapi-praktikus ismeretektől (Tokarjev 1966: 96).
Egyes feltételezett kozmikus erők meglepően közömbösek az emberek világa iránt, erkölcsi szabályok helyett formális törvények szerint működnek (Kleivan & Sonne 1985: 11), többnyire a segítő szellemek jóra és rosszra is fölhasználhatók voltak, és csak a velük visszaélő sámánt tekintették az emberek felelősnek az esetleges rosszindulatú felhasználásárt, nem magukat a szellemeket (Kleivan & Sonne 1985: 7).
Más, személyesebb példa az animisztikus-mágikus gondolkodás tudománytörténeti szerepére: 8 éves koromban sajét kis laborom volt, Öveges könyvei alapján: elektrosztatikus feszültségmérő, leideni palack, stb., konzervdobozokból, csokipapírból, tejfölöspohárból. legmeglepőbb, hogy -- ahogy gyerekekről sejthető -- teljesen animisztikus, megszemélyesítő módon tekintettem ezekre a jelenségekre.
Hivatkozások
Benedek, István (1985). A tudás útja. Budapest: Gondolat. ISBN 963 281 526 2.
Brooks, Rodney (2003). "Az ember és a gép egyesítése", in Brockman, John (szerk.): A következő 50 év. A tudomány a huszonegyedik század első felében. Budapest: Vince. ISBN 963 9323 95 0.
Durkheim, Emile (2003). A vallási élet elemi formái. Budapest: L'Harmattan.
Hoppál, Mihály (1998). "A honfoglalók hitvilága és a magyar samanizmus", Folklór és közösség. Budapest: Széphalom Könyvműhely, 40–45. ISBN 963 9028 142.
Hoppál, Mihály (2005). Sámánok Eurázsiában. Budapest: Akadémiai Kiadó. ISBN 963-05-8295-3 2.
Kleivan, Inge; B. Sonne (1985). Eskimos: Greenland and Canada, Iconography of religions, section VIII, "Arctic Peoples", fascicle 2. Leiden, The Netherlands: Institute of Religious Iconography • State University Groningen. E.J. Brill. ISBN 90-04-07160-1.
Ortutay, Gyula (szerk.) (1963). A zsugori törzsfőnök, A csillagok szíve. Afrikai mesék. Budapest: Móra Ferenc Könyvkiadó, 317–320. o.
Safarevics, I.R. (2000). Algebra. Budapest: Typotex.
Staar, Gyula (2002). Matematikusok és teremtett világuk. Budapest: Vince.
Stewart, Ian (1991). A matematika problémái. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Tokarjev, Szergej Alekszandrovics (1996). Vallás és történelem. A vallás a világ népeinek történetében. Budapest: Kossuth.
Webster, Charles [1980] (2005). From Paracelsus to Newton. Magic and the making of modern science. Dover Publications. Ismertető 1, Ismertető 2.