Atomenergia, fentartható fejlődés, energiapolitika
  • polarka
    #431
    Valóban félreérthető, amit írtam, de ez előfordulhat, ha rövidíteni próbál az embe. A 2 beidézett mondat pedig a végén egymást követő bekezdésekben volt és nem 2 kilométerre egymástól, FYI.

    "agricultural products, fishing, water, soil, and even human exposure"
    Én ezeket nem sorolnám környezeti hatásokhoz. A mezőgazd termékek kinek fontosak? a halászat kit érint? a (ivó)víz? a termőföld? és megtetézik az emberi kitétellel. Mind az embereknek ártalmas. Vhogy én nem érzem helyesnek hogy egy önkényességgel, csupán emberi szempontból, emberek érdekében megszabott határértékekről úgy beszéljünk, mint környezeti hatások (a környezet tágabb fogalom nálam, mint ami az embereknek hasznot termel). De mondom, ha ragaszkodsz hozzá, akkor elfogadom, h te annak nevezed. Lehet vmelyik szakmán belül is ezt értik környezeti hatásokon.

    A keverésed alatt arra gondolok, h egy hsz-on belül sem döntöd el, h kikről beszélsz. Csak hol az egyik vonatkozásba kapsz bele, hol a másikba és egyikről sem mondasz semmit érdemben. Én próbáltam a munkásokra terelni a témát, hiszen ők vannak nagyobb veszélynek kitéve, így számomra elég 1értelműnek tűnt, h ők a főbb, fontosabb téma és ha már velük képben vagyunk, akkor a többivel valszeg már csak elboldogulunk.