a lány időt kér, hogy átgondolja a dolgokat
  • Graxon
    #71
    Nos valami kifelejtettem az első postomból. Szóval 1 év után azért szakítottam vele, mert féltékeny voltam rá (bár semmi rosszat nem csinált, csak előtte pár hülye ribanc..) és elnyomta az összes érzésem. Szakítottam vele, 2 napra rá pedig egy lány a fősuliról áthívott, hogy kártyázzunk bátyjával, annak barátnőjével, meg mi ketten. Hát jó mondom, autóval voltam inni sem akartam, de valahogy került egy üveg pia, aztán mégegy, végül az ágyában kötöttünk ki. Másnap rájöttem, hogy mennyire hülye vagyok, és mégiscsak a régi kell. Szombaton eléálltam, és elmondtam neki, hogy ez történt, és újra vele akarok lenni. Nála sajnos ez elég nagy törés volt, és túl gyorsan jöttünk össze újra, így görgette maga előtt ezt a tüskét, és nem tudta elfelejteni. Így ez nála ugyan azt tette mint nálam, hoyg elnyomott mindent. Hogy egy másik kan után nem fog menni, azt onnan tudom, mert eddig sem tette, sőt barátok szerint revansot akar venni.
    Némi ötlet, tanács?
    jah valszeg csütörtökön találkozunk, szombaton meg itt alszik, mert családi ünneplés van. Nos mostmár tényleg jól összekuszált a helyzet. :)