#232
"Mindegyik tengerimalacnak „saját személyisége” van, egyik könnyebben, másik nehezebben barátkozik. Nem akkor (azért) szelídebb, ha (mert) egyedül tartjuk! Akár egyedül él, akár társa van, időre van szüksége, hogy megtanulja, bízhat bennünk, nem kell félnie tőlünk.
Ha többet foglalkozunk vele, gyakran vesszük kézbe, jutalomfalatokkal magunkhoz csalogatjuk, gyakran az ölünkben etetjük, s beszélünk hozzá, lassan megszelídül.
Félénksége lassan feloldódik, felismeri hangunkat, bőrünk illatát érezve megnyugszik, s a simogatást, becézést sajátos mormogással jutalmazza. Egy idő után megszokja társaságunkat, s már nem rémül meg, amikor felvesszük.
Mielőtt kivennénk ketrecéből, hanggal jelezzük közeledésünket. A tengerimalac hallása nagyon kifinomult, akár a lépéseinket is felismeri, s a másokétól megkülönbözteti. Két kézzel emeljük fel, gyengéden, de határozottan. Egyik kezünkkel nyúljunk a mellkasa alá, a másikkal a hátsó felét fogjuk meg."
![](\"http://users.cwi.hu/sgupload/1202049433.gif\")
#232