Budapest - Bamako
  • Bexter
    #37
    Az 1. nap krónikája
    Beküldve: 2008/01/13 00:16:47

    Már Velencében a Budapest-Bamako mezőnye
    Ausztriàban vesztegel a Velorex


    2008-01-12 Velence - Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes köszöntője után eldördült a 3. Budapest-Bamako, a Nagy Afrikai futam startpisztolya. 150 csapat, 400 versenyzője a rokonok és érdeklődök ezrei körében nekivágott a több mint 8000 km-es távnak.

    Az indulók nagy örömére a futam teljes Magyarországi szakaszán buzdító szurkolók fogadták a mezőnyt. Vidám hangulatban haladtak a versenyzők egészen Veszprémig, ahol viszont sűrű köd fogadta őket, és többeknek csak a szerencséjén múlott, hogy nem lettek részesei egy hatalmas tömegkarambolnak.

    A ködöt Ausztriában már az eső váltotta, amely egészen Velencéig kísérője volt a mai napnak.

    Persze az első nap sem múlhatott el technikai problémák nélkül. Az 53-as rajtszámú Hírös Bamako nevű csapat Szlovénia felé csapágyas lett, így vissza kellett fordulniuk Budapestre. Igéretük szerint szerelés után holnap ismét a mezőny után erednek. A 75-ös rajtszámú Jeep Cherokee pedig Ausztriában az A2-es autópályán adta meg magát. Információink szerint a váltójuk ment tönkre. Őket visszavontatták Körmendig, ahová Budapestről már elindult az új váltójuk. Ők is folytatják a versenyt holnap, bár erős a hátrányuk.

    A közönség nagy favoritjának számító Velorex csapat Klagenfurt előtt 2O kilométerre lerobbant. Novák Krisztián és Pulay Sándor késő este a zuhogó esőben próbálta újraéleszteni az 1961-es cseh bőregeret.

    A verseny kategória indulóinak 4 geochallenge feladatot Veszprém megyei offroad szakaszokon kellett teljesíteni. A következő elásott ládát a gyulafirátóti középkori kolostor romjainál kellett kiásniuk. A BKV busz annak ellenére, hogy elsőként rajtolt nagy hátránnyal indult a versenyben, ugyanis a feladatlapjukat elfelejtették átvenni a rajtnál.

    Este 7-ig, a befutóig a versenyben indulók közül csak négy csapat érkezett be. Az elsők között ott volt a tavalyi címvédő Ulrich házaspár. A Travel Channel csapata a 31-es angol K Team kis Polskija este 11 után gördült be a célba. Életünkben nem használtunk még GPS-t. Valami program hiba miatt Horvátországba kötöttünk ki. mondta Kevin Smith. Sajnos néhány pontot elvesztettünk emiatt- tette hozzá navigátora. Jelenleg a csapatok még mindig folyamatosan érkeznek be a ma esti célpontra Velencébe.

    A holnapi cél Meyreuil Dél-Franciaországban. A 776 kilométeres távon komoly feladatok várják versenyzőket a Francia Riviérán.