#741Persze megy a jenki ha éppen úgy áll pillanatnyilag érdekében,akkor kérés nélkül is megy.Ha nincs belőle haszna akkor marad a "lenyűgözve tapasztaljuk milyen lelkesedést váltott ki az ifjúságból a választás" jellegű duma.Szaddamot és rendszerét pár évtizedig legitimként kezelték-mikor az érte meg jobban.
Azért pár évtized nem volt az, de 1988-ig valóban. Amiatt persze utólag verték már a fejüket a falba, hogy 1991-ben nem segítették a Szaddam ellen felkelő Síítákat és Kurdokat. A legtöbb fejes a védelmi minisztériumban hitt annak az elemzésnek, amely szerint Szaddam rendszerét el fogja söpörni a felháborodott iraki nép. Persze ez kényelmesebb is volt, hiszen a Szaudi királyság és az Egyesült Arab Emirátusok is kijelentette, hogy csak úgy járulnak hozzá a hadjárat támogatásához, ha Irak belügyeibe nem avatkoznak be. Csak arra volt jóváhagyásuk, hogy Kuvaitot felszabadítsák.
Irán esetében ilyen "felhatalmazásra" aligha lenne szükség, lévén a Szunnita többségű arab országok nem fognak krokodilkönnyeket hullatni alapvetően azért, hogy a síiták egymást vagy az amerikaiakat lövik. Ellenben az viszont már nem tetszene nekik, ha az USA komolyabb befolyást szerezni Iránban is.
Nagyon jól mutatja ezt az a tény, hogy az Arab liga nagyon csöndben van az Iráni felkelés terén, legfeljebb kisebb elismerő szólamok, mely szerint a nép akaratát nem szabad figyelmen kívül hagyni. Persze enyhén cinikusnak hatnak ezek a szavak egy erősen totalitárius (ie.: nem a nép, hanem a királyság érdekeit elsődlegesen figyelembe vevő) Szaudi királyság kormányzati politikusától. :)