-
![[NST]Cifu](https://media.sg.hu/forum/avatars/10356591011409433815.png "[NST]Cifu")
#23
Vala egy terror Terror topic, ahol elég részletesen ki lett vesézve az, amit a legtöbben közel-keleti konfliktusnak neveznek (Izraeli-Arab ellentét).
Van rá egy tippem, hogy itt is mivel fog kezdődni a téma, szóval onnan kiollóztam egy kis fejtágítást, amit anno elkövettem:
Először is: nincs történelmi Palesztina! Fejre tudok állni az olyan zöldségektől, hogy az Izraeliek vannak idegen földön, mivel ez marhaság!
Kis történelmi alaptudás az előzményekről: A zsidó nép ősei időszámításunk elött úgy 1200-1300 évvel léptek kb. a mai Izraeli területekre (úgy hívták, hogy a Kánaán Földje, ez kb. Eretz Yizrael héberül kiejtve, innen jön Izrael neve), és I.e. X. században egy egységes országot hoztak létre a környező területek elfoglalásával (Dávid és Salamon király ideje, ha valakinek mond ez valamit), ekkor itt egységes arab népcsoport még nem volt jelen. Majd utána kétfelé szakadt, és komoly harcokat vívtak egymással, I.e. VII. században az Asszírok igázták le őket, majd az I.e. VI. században a Babiloniai Birodalom olvasztotta magába a vidéket, és Nabukodonozor uralkodó leromboltatta Jeruzsálemet, és elüldöztette a zsidókat a vidékről. Még ennek a századnak a végén a Perzsák legyőzték a Babilóniaiakat, és újraépítették Jeruzsálemet, és visszaadták a területett a zsidóknak (de a fenhatóság a Perzsáké maradt). I.e. 63.-ban a Római birodalom megszállta a vidéket, és Szyria provinciához csatolták. Valamikor az I.-II. század környékéről van az első történelmi emlék Palesztínáról, ugyanis a zsidók így nevezték a "Palesztinok földjét". Időszámításunk után a VII. században az arabok hódították meg Jeruzsálemet, és az arab birodalomhoz (Arábiához) tartozott hosszú ideig (persze közben rövidebb időkre megszállták a vidéket az európai keresztes hadjáratok idején, de ezek csak átmeneti időszakok voltak, a végén ismét arab kézre került a terület). A zsidók eközben kivándoroltak európába (ott amúgy sok esetben voltak üldözva a keresztény inkvizicó álltal). A XVI. századra az Ottomán birodalom (Törökországhoz) terjesztette ki a hatalmát (az Ottomán-birodalom fénykorában), a mihez tartás végett a törökök nem arabok, saját nyelvük és kultúrájuk van. Az 1800-as években a területett többségében palesztinok lakták, és ekkor kezdődött a cionista mozgalom, amelynek lényege létrehozni a zsidó államot, az egykori szent föld területén. Ekkoriban a zsidók a palesztinoktól pénzért vásároltak területeket a bevándorló zsidóknak, és városokat, falvakat alapítottak, valamint mezőgazdaságba fogtak, és szép lassan termelni kezdtek az addig megműveletlen sivatagos vidéken. Az I. VH.-ban a terület az angolok kezére került (ugye az Ottomán birodalom / Törökország a tengelyhatalmakhoz tartozott), és Palesztina néven a brit birodalom része lett. A szélsőséges zsidók ez időben már keményebb eszközökhöz nyúltak, hogy létrehozzák saját államukat, terrorista módszerekkel küzdöttek először a törökök, majd az angolok ellen. A két világháború között kezdett kiélőzdni a helyzet az arabok és a zsidók között, főleg, hogy a 20-as, 30-as években már tömegesen érkeztek a fasiszta és kommunista üldözés elöl menekülő zsidók bevándorlók, és a britek cseppett sem örültek nekik, olyannyira, hogy a angol hadihajók állították meg a menekülteket szállító hajókat, és az elfogottakat Cipruson zárták koncentrációs táborokba. A 1945-ben a Szovjetúnió és az USA megegyezett, hogy létrehozzák a zsidó államot, és hogy valahogy elejét vegyék a paprikás hangulatnak, két államot álmodtak meg, egy Zsidó és egy Palesztin államot, Jeruzsálemet, amely mindkét vallás számára szent hely pedig nemzetközi felügyelet alá helyezi (az 1945-ös ENSZ határozatban meghatározott felosztás). A nagyhatalmak vakságának köszönhetően egyik népcsoportot sem sikerült kielégíteniük (bár valószinüleg lehetettlen lett volna mindkét csoport számára elfogadhatónak tartott terv kidolgozása), mivel végülis rájuk erőszakolták volna egy általuk nem elfogadott változatot, ezért a két csoport egymásnak esett, és az angolok két tűz között találták magukat, majd végül ki is vonultak Palesztina/Izrael területéről. 1948-ban volt az első Arab-Izraeli háború, és a zsidók elfoglalták az 1945-ös palesztin területek jó részét, de Jordána simán bevonult Ciszjordániába (nem különösebben érdekelte őket, hogy a terület elvileg Palesztinoké). Érdekesség: azon államok jó része, amelyek Izrael létét nem ismerik el, szintén ebben az időszakban jöttek létre, Jordánia, Szíria, Irak, stb., ezek mind a II. Világháború utáni politikai megállapodások szülöttei, legtöbbjüknek nincs igazi történelmi háttere. Izrael függetlenségét 1948-ban kiáltották ki, és az ENSZ-ben az Egyesült Államok mellett több nyugat-barát ország is egyből aláírta azt (köztük az Irán), nem sokkal később a Szovjetunió és a keleti blokk is követte őket. A palesztinoknak nem volt egységes vezetésük, sem olyan politikai támogatottságuk, hogy hasonlóban reménykedjenek (visszautalnék arra, hogy az akkor létrejött arab államokat nem érdekelte igazán a palesztinok sorsa).
1956-ban jött a Szuezi-válság, az akkori, új Egyiptomi kormány államosította a Szuezi-csatornát (ez Anglia számára nagy csapás volt), Izrael (előzetes, titkos megállapodás álltal) megtámadta Egyiptomot, az Angolok és a Franciák pedig kvázi megszállták a Szuezi-csatorna vidékét aféle "békefentartóként", az USA azonban politikailag kikényszerítette a Trió kivonulását Egyiptomból (és ismét: ekkoriban pl. a zsidó állam főleg Angol és Francia támogatást élvezett). Eközben a Palesztinok jó része elmenekült Izrael területéről, és számtalan palesztin menekülttábor jött létre időközben. A hatnapos háborúban (1967) az arab koalició megtámadta Izraelt, ám a támadást visszaverték, és végül az zsidók elfoglalták Csiszjordániát, a Golán fensíkot és egész Jeruzsálemet, valamit a Sínai-félszigetett (ez utóbbiról 1982-ben kivonultak). 1973-ban Szíria és Egyiptom támadta meg Izraelt, és végül az ENSZ választotta szét a feleket, Izrael és Egyiptom között csak 1979-ben jött létre a különbéke (az USA közvetítésével), ami miatt évekig kirekesztette Egyiptomot a többi arab állam. Ezek után az arab államok inkább a Palesztinok felbújtásával törtek borsot Izrael orra alá, pénzel és fegyverrel támogatják a szélsőséges palesztin szervezeteket, amelyek főleg terrorakciókkal zaklatják az izraelieket, miközben az általuk fentartott iskoláikban szélsőséges tanokat oktatnak, és harcra, a zsidók ellen nevelik a gyerekeket. A palesztin szélsőségesek Libanon déli részén egy saját befolyási övezetett hoztak létre, ahol az emberrablásokat és az egyébb terrorakcióikat biztonsággal előkészíthették, 1982-ben Libanonban meggyilkolták az Izraeli nagykövetett, ezért Izrael megszálta egész libanont (egyébként akkor a bevonuló IDF katonákat örömújongással fogaták a siíták, mivel a szélsőséges miliciák rettegésben tartották addig őket), azonban elkövették azt a baklövést, hogy egy Izrael-barát kormányt akartak létrehozni Libanonban. Ez nem sikerült, és valóságos darázsfészek lett a terület, majd 2000-ben Izrael kivonult Libanonból. Az "egységes" ellenállás kezdete 1987, az első Intifáda kirobbanásának lehet tekinteni. Az Intifáda alulról jövő kezdeményezés volt, de széleskörűen terjedt, és általános bojkott (pl. a tanulók nem mentek iskolába, a munkások dolgozni, stb.) valamint zavargásokat jelentett, kövekkel, majd molotov-koktélokkal támadtak az izraeli katonákra. Arafat mozgalma, a PFSZ ekkor kezdett a csúcsra törni, mivel 1988-ban végülis megalkották a Palesztin államot (határok és kormány nélkül), és lemondtak a terror eszközéről, céljuknak pedig a nemzetközileg elismert Palesztin állam létrehozása lett. 1993-ban megállapodás született a Palesztin állam és Izrael kölcsönös elismeréséről (1990-ben a PFSZ már elismerte Izrael létét), valamint az önálló Palesztin állam létrehozásáról, a PFSZ (és fő fegyveres szerve, a Fatah) 1993 és 2000 (a második Intifáda kikiáltása) között nem harcolt fegyverrel Izrael ellen, hanem a politikai erőre bízta a megoldást. Jichak Rabin miniszterelnök a megegyezésre való törékvésérét az életével fizetett, mivel egy szélsőséges zsidó telepes megölte 1995-ben. 1994-tól a Palesztinok bizonyos területek fölött megkapják a hatalom gyakorlásának jogát, és noha folyamatosan voltak szélsőséges akciók mindkét oldalon, úgy tünt, hogy megszületik a végső békeegyezmény. 2000-ben Camp David-ben Arafat, Clinton és Barak tárgyalásokat folytat a végleges megállapodásról, de Arafat nem fogadja el az Izraeliek ajánlatát, és több területett követel (később Arafat is elismerte, hogy hiba volt nem elfogadni az akkori változatot). Még 2000-ben Sharon (akkor még ellenzéki képviselőként) ellátogat a Templom-hegyre, ami az arabok szent helye, ezért néhány szélsőséges szervezet meghírdeti a második Intifádát. Azóta a palesztinok végülis saját, nemzetközileg elismert országot kaptak, de saját belső problémákkal kell megküzdeniük. Nevezetesen a palesztinok két fő fegyveres (és politikai) csoportja harcol a hatalomért, az Arafat féle Fatah, és a radikálisabb Hamasz. Tudni kell, hogy Arafat ugyan Nobel-békedíjas volt, de a hatalmát komoly korrupciót jellemzete, a békéért rengeteg pénzt pumpáltak európai országok és amerika ide, de a pénz nagy része a holdudvart gazdagította. A Hamasz továbbra is elítéli Izrael létezését, és az utóbbi időben az izraelel nem szimpatizáló arab (és perzsa) államok őket támogatják. A baj 2006-ban tört igazán a felszínre, amikor a Hamasz került hatalomra a választásokkal, A nyugati országok és Izrael kerek-perec kijelentették, hogy a Hamasz vezette Palesztin kormánnyal nem tárgyalnak, pláne nem adnak nekik pénzt, hiába ők nyerték a választásokat. A palesztinok vergődtek a kétségbesett felismerésben, hogy hiába van már saját államuk, az nem életképes külső segítség nélkül, és az amúgy gazdag arab országok pedig nem igazán tömik őket pénzel, pedig mindig hangoztatják, hogy mennyire támogatják a palesztinokat (megj.: az arab államok közül több is folyósít pénzt a Palesztin kormánynak, de nem túl jelentős összegeket, a legnagyobb támogató eddig az USA és az EU volt, ez utóbbin belül főleg Franciaország). 2006-ban a Hamasz vezette kormány miniszterelnöke nyiltan kijelentette, hogy a Palesztin Kormányzat sose ismerte el Izrael létezését (noha ez korábban a nemzetközi elismerés egyik kulcseleme volt), és sose nyugszanak, amíg Jeruzsálemet nem fogják teljes mértékben uralni, ami további olaj volt a tűzre. 2007-ben nemzetközi nyomásra a Fatah hátterű köztársasági elnök feloszlatta a kormányt, és a gázai övezet a Hamasz, Csiszjordánia pedig Fatah uralom alatt működik. A két konkurens palesztin szervezet közötti harcokban becslések szerint több ezer ember halt meg az elmúlt két évben.
Izrael oldaláról sem túl rózsás a kép. Az izraeli szélsőségesek egész Izrael területére, sőt, egyes Jordániai és Szíriai területekre is igényt tartanak. Mivel a saját területüknek vélik, ezért jogosnak érzik azt, hogy telepeket hozzanak létre. Ezek a telepek aféle kis erődök sokszor, saját fegyveres őrséggel, a kínosabb területeket katonai védelemmel. Az összezördülések sokszor az engedély nélkül, ilyen vagy olyan szinten palesztin területen létrehozott telepek miatt van. Izrael számára is kínos a helyzet, mert politikailag nem túl szerencsés azt mondani, hogy márpedig oda nem lehet telepeket építeni, másfelől viszont a nemzetközi nyomás miatt meg kell tenniük, ilyenkor jönnek az erőszakos kitelepítések, és az ezzel járó, többnyire nem fegyveres, csak kődobálós összecsapások az izraeli hadsereg és a telepesek között (fegyvereik vannak a telepeseknek is, de annyi eszük azért van, hogy az Izraeli hadseregnek nem nyitnak tüzet, mert eléggé egyenlőtlen küzdelem lenne). Ugyanakkor lebecsülni sem szabad őket, a Jicak Rabin miniszterelnököt például az Oslói egyezmény miatt ölte meg egy izraeli szélsőséges.
A megszált területek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy oda-vissza való foglalgatások voltak, például a Gáza-övezetet Egyiptom szálta meg, Csiszjordániát pedig Jordánia, noha az eredeti rendezési terv Palesztinának adta őket. A később megszált területek pedig (kivéve a Szuezi-válságot) mind úgy kerültek izraeli kézre, hogy a támadó államok (Egyiptom, Szíria) területét szálta meg Izrael.
Egy kis mostani áttekintés pedig haderő tekintetében: Izrael jelenleg a világ talán leghatékonyabb hadseregével rendelkezik. 18 éves korban az Izraeli állampolgárok sorállományba kerülnek, a férfiak három, a nők két évre, bizonyos kivételek vannak (vallásos illetve meggyőződésbeli okokra hivatkozva), de a lakosság nagy része nem bújik ki a szolgálat alól. Hadseregük folyamatosan fejleszt, fegyvereik hadrafoghatósága példásnak tekinthető. Elismerten a városi hadviselés legavatottabb szakértői, rengeteg speciális járművet alkottak kifejezetten a városi környezetben való használatra. Jelenleg a környező országok közül egyedül Egyiptom rendelkezik hozzá mérhető haderővel, bár ehhez az kellett, hogy az ország az Egyesül Államokkal jó viszonyt ápol, ezért igen kedvező áron juthatott amerikai eredető fegyverekhez (Egyiptom volt az M1A1 Abrams első külföldi használója, emelett F-16-os vadászgépekkel és AH-64D harci helikopterrel is rendelkezik). Nem utolsó sorban pedig Izrael atomfegyverrel is rendelkezik...
Azt hiszem ennyi elég bemelegítésnek, ha valaki úgy véli valamiben téves a fenti összefoglalóm, akkor írja le, hogy miben és hol tévedtem (lehetőleg forrásokkal), hátha valóban én vagyok tévúton.
Igyekeztem nem belemenni a részletekbe (Müncheni olimpia, sabrai és satillai mészárlás, stb.), azok egy külön fejezetet érdemelnének.