A petrográdi forradalmi események első hetében a lapok nem
jelentek meg. Utána pedig nagy csinnadrattával, korántsem az ál-
lam sorsa feletti aggódás vagy a kivezető utak keresése követke-
zett, hanem inkább a lapok egymás szavába vágva szidalmaztak
minden múltbéli dolgot. Páratlan hevületében a kadétpárti Recs
(Szózat) így harsog: ezután "az egész orosz életet gyökerestül meg
kell változtatni". [1] (Ezeréves múlt! - ugyan miért kell csak úgy
hirtelen "gyökerestül"?) A Birzsevije vedomosztyi (Tőzsdei Közlöny)
pedig akcióprogramot közöl: "Kitépni, kiszaggatni minden gazt!
Nem kell aggódni amiatt, hogy közöttük esetleg haszonnövények
is lehetnek, inkább legyen teljes a gazolás, akár elkerülhetetlen ál-
dozatok árán is."[2] (17 vagy 37 márciusában vagyunk?) Hajbókol-
gat az új külügyminiszter, Miljukov is: "Eddig pirulnunk kellett
szövetségeseink előtt a kormányunk miatt... Oroszország holt
súlyként nehezedett a szövetségesek ügyeire." [3]
Azokban az első napokban ritka volt az értelmes szó arról, mi
is most úgy egyáltalán a teendő Oroszországban? Petrográd ut-
cáin káosz, több száz rendőr lakat alatt, a városban nem szűnik a
szórványos lövöldözés, de mindent elönt az össznépi mámor. Bár
minden konkrét kérdésben a gondolatok és a vélemények tökéle-
tes zűrzavara tarkállik. Az egész sajtó és a társadalom majd-
hogynem egyetlen kérdésben ért egyet: halaszthatatlanul ki kell
hirdetni a zsidók jogegyenlőségét. Ékesszólóan írt erről Fjodor
Szologub a Birzsevije vedomosztyiben ,,A polgári szabadság leg-
lényegesebb kezdete, amely nélkül a földünk nem lehet meg-
szentelt, a nép nem lehet igazhívő, az össznépi hőstett nem vál
hat szentté ... a felekezeti és faji korlátozások eltörlése."

Szolzsenyicin Együtt II. 25-26 old.