• katt777
    #40
    Én pontosan tisztában vagyok azzal, mit jelent a tökéletességre törekvés. A képzelőerőt, az igényességet, a jobbítás állandó vágyát, nem pedig azt, hogy az a tökéletes létezne, és elérhető lenne (ez a legszebb az egészben). A már megfelelő, a valamihez képest legjobb a pragmatikus igénytelenek privilégiuma, akik képtelenek még csak elképzelni is mindazt, amit a maximalizmus jelent, aztán igénytelenségükben tobzódva mindenre rámondják, hogy sznobság, ami számukra nem jelent értelmet, egy magasabb rendű létforma számára viszont éppen a különbséget testesíti meg kettejük, illetve életfelfogásuk és világlátásuk között.
    Sznobság valamit pl. egy márkanévért megvenni, feltéve, hogy az a valami nem egy Ferrari.
    Te állíthatod nekem, hogy az analóg rögzítés korlátoltabb, mint a digitális, attól azonban ez az állítás még nem válik igazzá. Magad is leírod, hogy miért nem kapod ugyanazt a két különböző rögzítési móddal.
    A tömörítést eleve a veszteségmentesre értettem, viszont analóg hangjelet veszteségmentesen megint csak nem tudsz tömöríteni, csak digitális felvételt.
    Hangerő-szabályozás kevesebbet nyom a latban, mivel kisebb hangerőn is jobban roncsol a merőleges hanghullám. A vízszintes elhelyezés azért jó, mert így pontosan a legveszélyesebb, a merőleges hanghullámok nem érik el a dobhártyádat, még nagyobb hangerőn sem, a többi viszont igen, tehát a zene élvezetéről sem kell lemondani.
    cousin333: Digitális sem, viszont az analóg közelebb áll ahhoz.