arrakistor#253
korábban leírtam az ehhez kapcsolódó teóriámat: mivel a téridő relatív semmi abszolút nincs benne, tehát nem lehet abszolút méretről , távolságról, sűrűségről, időről stb. beszélni és az ezeket tartalmazó képletek kapásból értelmét veszítik: mint pl.: sebesség (távolság/idő függvénye) így az egész ma általunk ismert univerzum egyetlen pozitron is lehet amely az ún. ősrobbanáskor egy fekete lyuk szingularitásába pottyant és egy inverz téridőbe csöppent át ahol a cselekménysorozat (tkp. az idő) visszafele játszódik le és kb. hiperbolikus görbét ír le a szubjektív térideje.
hogy értsd mi történt: egy pingpontlabda nagyságú test egyre gyorsuló gyorsulással közelít (logaritmikus , hiperbolikus gyorsulás) egy fekete lyuk fele, "rendes" elnyújtott hiperbolikus görbe (látszólag majdnem egyenes) mentén követve a téridő relatív görbületét is. majd az utolsó pillanatokban , mikor már majdnem elérte a fénysebességet a gyorsulása és majdnem átlépte az eseményhorizontot belép a hipertérbe, a 0adik dimenzióba ahol megszünik az idő létezése és csak a többi "merev", "csupasz" dimenzió marad (és a nagyszakállú öregisten) itt az idők végezetéig nem történik semmi, és nem is létezik semmi, majd egyszercsak (!) kilép a hipertérből (legyen világosság !) és lejátszódik vele ugyanaz mint a bezuhanása előtt, csupán visszafele. tkp. majdnem fénysebességgel kilép a hipertérből közben a szubjektív térideje és a közvetlen környezete elképesztő nagy energiájú (tulképp. egy glüön plazma) majd szétesik és szétrobban rengeteg részre (részecskékre) amelyek későb még apróbb részekre esik szét és így tovább létrehozba a galaxisokat és egyéb égitesteket. majd ezek a darabok még később újra összetapadnak és egészen szupersűrű gócpontokat hoznak létre (fekete yukakat) ahova bezuhanva a testek kezdik előlről (-visszafele lejátszva) az egészet. Tulajdonképpen ez a 4 dimenziós téridőnk rövid története.