Epikurosz#184
Megtisztelő, amit írsz, de én műkedvelő vagyok elméleti fizika terén. (Amúgy, sajnálom, hogy nem ezen a pályán indultam el anno, mert a gimiben erősségem volt a fizika, és persze a matek, és a filozófia).
Darth Sith listájához annyi megjegyzésem lenne, hogy kezd azért kicsit korábban.
Na, nem is így, másként indítok.
Nekem amúgy egy régebbi tervem, hogy beiratkozom az ELTE elméleti fizika szakára, persze majd, ha ráérek, lesz pénzem, szeretőm, villám a Rózsadombon stb.
Azonban, én a következőképpen indítanék:
Először elővennék valamilyen tudománytörténeti munkát, különös hangsúllyal a fizikán. Csak azért, hogy legyen rálátásom a dolgokra (és ezt később is elővenném. Valahogy úgy, ahogy pár évente felmegyek a Citdaellára, és felülről megszemlélem lakhelyem. Amúgy tervezem ugyanezt repcsivel is, vagyis vitorlázóval, de ez egy másik történet.)
Nos, utána belekóstolnék az ókoriakba (Arisztotelész, Platón, Anaxagorász, Demokritosz), majd folytatnám a középkoriakkal (Giordano Bruno, Galilei, Kepler, Newton), majd a modernekkel (Maxwell pld.), és elidőznék Einsteinnél (zsidó, nem zsidó, a tudományban nincs nemzetiség).
Ezzel párhuzamosan persze keményen kellene gyúrni a matekra is, ezt nem is kell mondanom.
A modern fizikába Gamownak amúgy van egy jó bevezető könyve, nem jut eszembe most a címe.
Ha ezeket kibeleztem, akkor jöhetne a kvantumfizika, egyrészt, a modern kozmológia másrészt.
Hát, ez így minimum 20 év, de még viszonylag fiatal vagyok én is. :-)
Ja, és ha már van egy rálátásom az egézre, biztos beleásnám magam valamilyen részletkérdésbe is azért, hogy ne csak kapjak, magamba szívjak, hanem hozzá is tegyek valamit. Hozzátenni pedig csak egy-egy téglát lehet. Pláne ma.
És keresnék értelmes, vitatkozós ürgéket, ugyanis szerintem a beszélgetések, illetve az őket követő elmélkedések ciklusai élezik az elmét igazán.
Akkor pár könyv is, ami épp kezemügyében van, és nem említette a kolléga:
J.D. Barrow: A világegyetem születése
Paul Davies: Az utolsó három perc
Hawking: A mindenség elmélete