• snakekiller
    #117
    Gondoltam, hogy ezt hozod példának. :) Tűrhető érv, csak éppenséggel teljesen filozófikus, ilyen nagy léptékű következtetéseket levonni ebből szerintem meggondolatlanság. Pláne, hogy tudtommal a természetben az irracionális számoknak nincs megfigyelhető "lenyomata": nincs minden pillanatban pontosan e szerint növekvő populáció, olyan kör aminek kerülete pontosan 2pi-szerese a sugarának, pontosan (fizikailag) gyökkettő oldalegység hosszú átmérő stb. Pont azért mert a természet felhasználható alkotóelemei véges méretűek és számúak.
    (Nem vagyok a fentiben teljesen biztos, lehet, hogy valamit fiygelmen kívül hagytam, ezesetben bocsánat. A fekete lyukak tudom, hogy végtelen kicsi sűrűségűek is lehetnek elméletben, de abban még nincs egyértelmű konszenzus tudtommal.)

    Az, hogy az univerzum "véges" az csak egy hipotézis a sok közül (tudományos szempontból talán a legplauzibilisebb), ami a világegyetemről eddig (nem vulgáfilozófiai megfontolások alapján) tudottak alapján született meg. Az is elképzelhető, hogy a viláegyetem "véges" ugyan (megszámlálható benne az anyag mennyisége és mérhető a benne foglalt térfogat), de sosincs "vége" ahogy bolygónknak sincs széle, a felületén haladva képtelenség "lesétálni" róla. De ugyanígy nincs kizárva az sem (sőt!), hogy az univerzum (téridő) végtelen sokáig folytatódik. Biztosat senki sem tud, vagy állít; még tippelni is necces. Te láthatóan kevés tárgyi tudással, jó nagy adag előítélettel, leegyszerűsített logikával teszel ex catedra kijelentéseket olyan témában amiben a világ legintelligensebbjei sem képesek durva sejtésnél többre. Mert te biztosan okosabb vagy "azoknál". Tanultál magas szintű matematikát, fizikát, csillagászatot, filozófiát hogy ilyen magabiztossággal mersz megnyilatkozni; lesajnálva az egész tudóstársadalmat? Tudom, józan paraszti ész kell csak...

    Magyarázd meg józan paraszti ésszel kérlek a vöröseltolódást, a Merkúr perihéliummozgását, a gravitációs lencsehatást, a kvantum összefonódást, az elektronok interferenciáját, a különböző elemek megfigyelt arányát, a kozmikus háttérsugárzást, a fél- és szupravezetők, a lézer és GPS óra-korrekció működését; hogy csak a legnyílvánvalóbbakat említsem! Ha már szerinted a modern tudományban csak hadoválásnak és mellébeszélésnek van helye. A világ sajnos nem mindig úgy működik ahogy józan paraszti ésszel, az átlagnál komplikáltabb fehérjehalmaz fejünkkel logikusnak tűnne (pl. mozgás fenntartásához erőhatás kell vs. a mozgásállapot megváltozásához szükséges erő). Shit happens.

    Amúgy az a vérbeli cionista zsidó (ha már kérésem ellenére folytattad a zsidózást...) Einstein elutasította a kvantummechanika hellyel-közzel ma is érvényes értelmezését, pont mert a relatívitás elméletnél is jobban ellentmondott a józan észnek. :) A világ már csak ilyen bonyolult.