alienenemy#3289
Nos a DF már nagyon sokat változott a kezdetek óta. Én is ott voltam veletek, amikor kezdődött, de azóta sok minden megváltozott. Ha most indulna a játék akkor nagyon tetszene nektek is.
Ráadásul a mai fejemmel már látom, mekkora noobok voltunk a játékhoz, és a kezdeti csalódások zömét az okozta, hogy nem értettük mi ez.
Most már valójában egyáltalán nem számít, hogy levernek és kilootolnak, mert cuccot szerezni nagyon könnyű. Hackert nem láttam már vagy egy éve (persze attól még lehet, hogy van)
A falaknak ezután sem lesz túl sok értelme, mert a fizikai spellek bennmaradnak, csak a bunnyhop-ot veszik ki. De ez most sem zavar senkit, sőt, ha megtanulod hogy működik a fizika a játékban, nagyon szórakoztató, hogy miket tudsz megcsinálni.
A tömegjelenetek már nem laggolnak, mint anno. Egy zerg csata is szépen fut. Persze amikor 200 ember üti egymást ne várja senki, hogy átlátható lesz, de jó csapattal az ilyesmit lehet kezelni. Én élvezni szoktam a siegeket, és jól látható, hogy mennyire számít a skill. (azaz, aki nem gyakorol, az hamar meghal, és mint EVE-ben, a rossz csakat, szar vezetés, mindenki pofázik a TS-en csapat egyből elhasal)
A legutolsó 2 hajós élményem:
Építettem egy hajót (kb 1 hétig szedtem a klánbányákból az alapanyagot). Elmentem vele halászni. 20 perc múlva megjelent egy Kraken. Engem is megevett, meg a hajót is :)
Elmentünk klánostól elfoglalni egy erődöt a tengeren. Elég jól ment, amíg kb. 5 hajó el nem kezdett minket lőni. Egyszer csak elsüllyedtünk :)