• Lantee
    #48451
    A GW1-et játszottam vagy két évig, szinte folyamatosan, és akkor is csak az AION miatt hagytam abba. Amúgy jó irányba halad a beszélgetés, mert errefelé lehet keresgélni a Diablo 3 "hibáit".

    A Diablo 2 idején még közel nem volt ekkora MMO választék, és a játékosok is inkább a lan partykra jártak. Az MMO-k elterjedésével egy teljesen új dimenziója nyílt meg a "farmolgatós" játékoknak: Hatalmas területek, több 100 órányi változatos pályák, összetett világok. Amit a Diablo 2-ben megszerettünk, azt igazán ezekben az MMO-kban tudtuk teljesen kiélni.

    És pontosan itt hibázik a Blizzard: Van egy játék, amibe kvázi beleerőltetik a real-money rendszert, de cserébe van 4 fejezet, amin tizenX óra alatt végigrohansz, és utána kezdheted előlről.

    Én is nagyon várom a GW2-t (aminek ugyebár az első része azért is volt akkora siker, mert nem volt havidíj), de még az AION is hosszú hónapokra lefoglalt, mégsem éreztem soha, hogy kárba menne a havonta csengetett X ezer forintom. Úgy hagytam abba, hogy nagyjából 35-40%-ban játszottam ki a játékot (nem beszélve a folyamatos event-ekről, kiegészítőkről, kategóriákkal szebb látványról, a pvp-ről, stb.)

    Szóval a Diablo 3 egyfajta MMO akar lenni, igazi MMO érzés nélkül. Így pedig tényleg el fogja veszíteni a játékosok nagyrészét. Persze, a hardcore fanok maradnak, de azok most úgyis mindjárt lefikáznak engem. ;)

    Uff