• SLICK
    #1385
    Na tegnap én is megnéztem a filmet.

    Nem tudom miért fanyalognak annyian a poénok miatt, nekem max 2-3 kivételével mind tetszett. A szinkron hangokat egyeseknél nem tudom minek kellett megváltoztatni, pl. Optimusnak kifejezetten csak az első részben levő szinkron hang illik. Szvsz van ugyanolyan jó mint az első rész, sőt még jobb is. Bár nekem is volt pár apróság ami nem tetszett.
    Először is ahogy néztem, nem fogott meg az a "hűbazdmeg" érzés, csak a nagyobb csatákban. Amúgy mindenki írta, hogy sok harc van benne, vártam is hogy na legyen már valami esztelen pusztítás, de alig volt több mint az előző részben. Ráadásul néhány nagy Álcát olyan hamar kinyírtak, lehet itt vártam azt, hogy legyen egy hosszabb harc. Mondjuk ez kárpótólva lett a látvánnyal, ami tökéletes volt számomra. Hangok is szintén.
    A történet miatt is nem értem a fanyalgást, keresik a mátrixot és annyi. 1-ben meg az Örök Szikrát keresték, szóval ott mégis mivel több a story mint itt? Számomra talán itt annyi a hiba, hogy kicsit vontatott ezét picit unalmasabb.
    Robotok: na belőlük voltak bőven, nekem tetszett is, hogy halomra ölik egymást, viszont tényleg bemutathatták volna jobban őket, persze nem mindet.
    A színészek is hozták a kötelezőt, bár Sam szobatársa már túlontúl idegesítő volt számomra.

    Nem tudom mit hagytam még ki, de mindent összevetve ez a rész sztem tökéletes folytatása volt az előzőnek. Nálam 10-ből egy erős 8-ast érdemel. Mondjuk kiváncsi leszek, hogy a 3-ban milyen robotok lehetnek még?

    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    De ha jól láttam Megatron megint túlélte, sztem ő is vmi felturbózott állapotban tér vissza. Amúgy lehet az én hibám, mert én imádom az ilyen filmekben, ha valaki vagy valami mégerősebb lesz ilyen plusz felszerelések által és akkor megy a hent - gondolok itt Optimus és Jetfire egyesülésére -, de mikor Optimus kinyírt mindenkit, majd sétált vissza a többiekhez ledobva Jetfire alkatrészeit az számomra csalódás volt. Igaz úgy nem lett volna az eredeti már.