• Tripod
    #1087
    Na megnéztem én is és azt kell mondjam, hogy egyetértek azokkal, akik a sok (néhol tényleg erőltetett és kínos) poénkodáson fennakadtak (de azért akadnak benne kifejezetten jó poénok is)! Az is igaz, hogy sok a logikai bukfenc és sok van az idegesítő szereplőkből. Az is igaz, hogy sok a gyerekesen viselkedő robot, és valóban a sztori sem valami erős (bár szerintem jobb, mint az első részé).
    DE (és most jön a nagy de) az akció, a LÁTVÁNY, a hangok, a zene mind mind első osztályú, szemet/fület kápráztató/gyönyörködtető. És én ezek miatt el tudom nézni azt a sok butaságot.
    A robotok harca, ahogy meg van "koreografálva" az egész, ahogy érzed azt az erőt, amikor
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Megatron átdöfi hátulról Optimus-t, és rádöbbensz, hogy ezt még a Fővezér sem képes túlélni
    , az valami fantasztikus. És ezért kell elmenni moziba és nem holmi szar kamos verziót nézni.

    Nem kell hinni az ilyen indexes kritikának, én is elolvastam, de komolyan, ez a csaj azt sem tudja miket irkál össze. Aztmondja (idézem):
    " miután a második részre muszáj volt rádobni még öt lapáttal, most alig maradt olyan jelenet, amiben nem szerepel valamiféle Transformer. A költségvetés viszont nem lett ötször nagyobb. Így nyilván minden jeleneten spórolni kellett, mint annak a háziasszonynak, akinek ugyanabból a havipénzből egy helyett öt gyerekre kell főznie: tessék fiam, rántott hús helyett itt a finom szójapörkölt."
    " Az odacsapós basszushangokból visszavettek, és az első részhez képest kevesebb az olyan jelenet, ahol tehetetlenül óbégató kisemberek tarkója mögül mutatják a feléjük tornyosuló fémisteneket."

    Namost, ez vagy rossz filmet nézett, vagy süket/vak egyszerre, mert a látvány és a hang úgy odabasz, hogy a fal adja a másikat :)