mirrorg#52
- A francia ötlet elég jó, bár tény, ami tény, hogy a szülőket kellene nevelni. Na, nem arra, hogy beállítsa a szűrőt, hanem arra, hogy olyan elfoglaltságot is kitaláljon a kölöknek, ami kvázi alternatívája lehet a napi 16 órányi játéknak. Mert azért egy hónapnyi fejlövés yakorlától is meg lehet kockulni.
- Nem igazán tudom, hogy mi a jobb: lábon kihordani egy fejlövést egy játékban, vagy megfircolni az első karcolástól.
- A lábon kihordásra azért mondják, hogy jó, mert nem kell olyan sűrűn visszatölteni:D de mondjuk ha valaki megszokja, hogy kilőhetnek rá egy tárat mindenféle karcolás nélkül...
- Másfelől, ha első pöccre kampec, és nincs visszatöltés (ld: SWAT), akkor meg esz a fene és ha az utolsó mondró kapja le a fejed valami sötét zugból, akkor jön a 2000-es pulzus /előbb ijedtség, utána meg "a francba, kezdhetem előről a pályát".../. És attól is lehet pszichós az ember, ha megtanul hangtalanul lopakodni és csendesen öldökölni.
- Innen a kérdés: mennyire célszerű, ha egy játék realiszikus? Mert az is gáz, ha egy kiadós poszttraumás sokkot kapsz egy virtuális csata után (kivéve a baráti lan partykat, ahol nem izoláltak a játékosok). Mikortól válthat ki túlzott vegetatív reakciót?
- Igazából ezek azok a kérdések, amelyeket a német szabályozás idióta módon próbál megoldani.
Nem tudni, hogy milyen életvitel esetén válik valaki gépes zombivá. (azért ül a gép előtt karácsonykor, mert takony a TV, vagy mert nem akar senkivel kommunikálni, vagy csak grafomán)
Nem tudni, milyen hatások kellenek ahhoz, hogy valós traumaként élje át a játékban látottakat a játékos (ld.: háborús veteránok, bár esetükben folyamatos, éveken át húzódó nyomásról sem szabad elfeledkezni)