Foci VB 2010
  • Solten
    #8108
    "A gyártó csodálkozik a kritikákon

    A labda külső burkolatát nyolc különálló részből illesztették össze, az új Grip'n'Groove elnevezésű technológia pedig bármilyen körülmények mellett is stabil repülést és tökéletes tapadást biztosít. A Jabulani a teljes felületen kialakított barázdák miatt eddig soha nem tapasztalt repülési tulajdonságokkal rendelkezik - az Adidas szerint.

    "A lehető legpontosabban lehet vele célozni, ugyanakkor a fogása tökéletes, s a levegőben rendkívül szépen száll" - mondta Thomas van Schaik, az Adidas PR-vezetője. A német sportszergyártó cég sorozatban tizenegyedik alkalommal készítette el a futball-világbajnokság hivatalos labdáját, s a vállalat képviselői a csoportsorsolás előtt megtartott decemberi bemutatón azt mondták, eddig ez a leggömbölyűbb vb-labda.

    A Jabulanit az előzetes tervezés után laboratóriumi körülmények között tesztelték, majd klubcsapatok - köztük a Bayern München és az AC Milan - játékosai próbálhatták ki. A labda fehér alapfelületén három, lekerekített élű háromszög alakú színes minta látható. A 11 szín a 11 hivatalos dél-afrikai nyelvet, a 11 helyi törzset, valamint az afrikaiak lelkének sokszínűségét szimbolizálja.

    Az Adidas meglepődött a kritikákon, és azt állítja, december óta csak pozitív visszajelzéseket kapott a labdával kapcsolatban. Van Schaik elmondta, az elmúlt hónapokban különböző bajnokságokban tesztelték a Jabulanit, ráadásul a vb-résztvevőknek is biztosították a lehetőséget a kipróbálásra, hogy legyen idejük alkalmazkodni az új fejlesztésű labdához.

    "A kritikák alapján úgy tűnik, a csapatok nem sokat nyernek azzal, hogy tesztelhetik a Jabulanit" - fogalmazott van Schaik. "Átfogó kísérleteket végeztünk, s a magaslaton ugyanúgy viselkedik, mint az összes többi labda." A szóvivő hozzátette, a futball történetében a világbajnokságok előtt általában kritika érte a labdákat, a tornák után azonban mindig elhallgattak az ellenséges hangok, s már csak a szép góloktól és védésektől volt hangos a közvélemény.

    Szakértők szerint a 119,95 euróba (Magyarországon 29 900 forintba) kerülő labdából akár 20 millió példányt is értékesíthetnek. Az eddigi eladási rekordot a 2006-os németországi vb hivatalos labdája, a Teamgeist (Csapatszellem) tartja, amelyből 15 millió darab kelt el. (MTI)"