Foci VB 2010
-
#13321
"Összeszámoltam, alig valamivel több ember vezetett vb-döntőt, mint amennyi a Holdon járt, előbbiből Howard Webb lesz a tizenkilencedik, utóbbi esetében úgy tudom, tizenkettőnél állt meg a számláló. Úgyhogy ez egy nagyon kiváltságos dolog, és amikor tizenhat évvel ezelőtt Puhl Sándor vezette az olasz-brazil döntőt, azt mondtam, soha senki nem fog a közelébe kerülni a magyarok közül, ehhez képest csak egy lépésre voltam tőle. De nincs bennem hiányérzet, hiszen végig itt maradhattam, miközben sok olyan bíró hazament már, akiknek szintén komolyabb tervei voltak. A döntőre azért nem gondoltunk, mert tudjuk a helyünket, nincs még akkora tapasztalatunk, de a korábbi három meccs jó belépő volt az elődöntőhöz, és az is jól jött, hogy két európai csapat került össze. Nagy dolog, hogy ide eljutottam, de azért ne higgyük, hogy innentől minden nagy torna döntőjében én leszek a játékvezető" - mondta a 34 éves Kassai, aki szerint a sikeres vb-szereplésük növeli a magyar bírók külföldi presztízsét, és pozitív hozadéka lehet, hogy a jövőben többen jelentkeznek majd játékvezetőnek.