• halgatyó
    #303
    Először 1 szerver, aztán 10. Aztán 1-2 magánszemély. Aztán 60-70 szerver (itt tartunk), végül sok ezer magánszemély jön majd. Polgári perek, sok millió forintra 1-2 zeneműért. FBI, "terror"-elhárító, bombázás, megszállás... Iszonyatos. Nem tudom, hogy ordítsak vagy röhögjek.

    Lassan elborítanak minket a pénzéhes, ordító gazemberek. Nem tudom, hogy mit lehet tenni ellenük. Már sokszor, sok helyen leírtam: olyan TÁRSADALMI ÁTALAKULÁS ZAJLIK NAPJAINKBAN, ami iszonyatos! Eredményeképpen a dolgozó középosztály egy letaposott, kizsigerelt, mozgás- éd szólásszabadáságtól megfosztott, megbecsülésében megsemmisült réteg lesz csupán.

    Ennek a FOLYAMATNAK A RÉSZE a jelen cikkben említett eset is, nagyon sok más (itt offtopic felsorolni) történéssel, tendenciával együtt. Az apró részleteket már leírták az itt hozzászólók, én most a tágabb összefüggéseket szeretném taglalni, mert A KÉPHEZ HOZZÁTARTOZIK ez is. Ahogyan egy város áttekintése is könnyebb felülről, mint belülről.

    Mit lehet tenni, illetve mi várható? Ezt csak megsaccolni lehet történelmi példák ismeretében. Az látható, hogy ez a moslékrongy rendszer belülről nem megdönthető, hiába tüntetnek, hiába dobálnak égő palackokat, hiába intéznek el (külföldön helyenként ez a módi) egy-két mocsadékot. Maga a rendszer, amit sok millió agymosott idióta vállán tartanak fenn, megdönthetetlen belülről.

    A pénz uralkodik, és újabb pénzt fial. Az EMBER csak felesleges kacat. Dolgozzon, hasznot hajtson, aztán pusztuljon.

    Ennek a rendszernek (lehet sokféleképpen nevezni: "globalizáció" , "pénzdiktatúra" , stb) a lassú összetöpörödését külső és belső okok fogják kiváltani, de ez lassú folyamat lesz. Valószínű, hogy az itt netezők többsége már nem éri meg.

    A külső tényezőket azok az országok jelentik, ahol még nem tudott hatékonyan gyökeret verni a minket teljesen leamortizáló világuralkodó osztály. Pedig próbálkoznak vele gőzerővel. De nagyon remélem, hogy a világ soha nem válik egypólusúvá, mert az az emberiség végét jelenti.

    Emlékszünk mindannyian a "rendszerváltás" előtti évtizedekre. Amikor a "szocialista" tömb és a "nyugat" állt szemben egymással. Akkor a nyugat volt az emberbarát rendszer, a "kelet" pedig egy szögesdróttal körülvett tábor.

    Akkor a "nyugat" a SZOCIÁLIS PIACGAZDASÁG alapjain állt, és a demokráciát komolyan vették. (Miközben nálunk a néphatalomról meg a kommunista-menyország-jövőről hazudoztak) Akkor azt hittük, hogy az életszíínvonal és az emberarcú társadalom a nyugatiak alapvető, meg nem változó rendszere! Ma már látom, hogy csupán féltek a nagy vörös medvétől. Nem is csoda: a kommunista országok titkosszolgálatai jelentős sikereket értek el a behatolásban és a népeket mindenütt szembe tudták fordítani az uralkodó réteggel, AHOL az életszínvonal nem volt elég magas.

    Emlékezhetünk rá, hogy buktak el egymás után a kapitalista úton elinduló országok Ázsiában és dél-Amerikában. Akkor úgy tűnt, hogy a "kommunizmus" (ál-kommunizmus) terjedése megállíthatatlan, csupán idő kérdése, hogy az oroszok mikkor rohanják le nyugat-Európát, majd Amerikát.

    Akkor nyugaton szociális piacgazdaság volt, a helyesen értelmezett emberi jogok (a dolgozó középosztály jogai, NEM a bűnözőké és deviánsoké), a társadalom gondoskodott az elesettekről (gyerekek, betegek, öregek), és nem borította el őket ez a pénzéhes okádékbanda, amely mostanában életünk egyre több területét uralja. Nem kelett fizetni az autópálya használatért, a parkolásért, a rádióban lejátszott zenéket fel lehetett venni magnóra, és senkinek a lakását nem túrták fel emiatt még a rémuralmi-álkommunista országokban sem!!!!!

    Emlékezzünk, hogy mennyire utáltuk azt a "keleti" álkommunista rendszert! Hogy utáltuk a hazugságaikat! Hogy hallgattuk a Szabad-Európa rádiót, hogy röhögtünk örömünkben, amikor valahol a világban vereséget szenvedett az álkommunista tömb! Csodálatos érzés volt.

    Akkor azt hittük, reméltük, hogy nem fogják legyőzni a világot. Azt reméltük, hogy egyszer majd nálunk is olyan társadalom lesz, mint ott, nyugaton. Hogy akkor majd érdemes lesz dolgozni, mert akkor jól élhetünk.

    Emlékezzünk, hogy körbecsodáltuk az autóikat, ha eljött hozzánk egy! Hogy hallgattuk a híreket a színes tévéről, azokról az elektronikus csodákról, Grundig, Akai, meg hasonló magnók... Abban reménykedtünk, hogy majd nekünk is lesznek ezek a cuccok.

    Most a helyzet fordult, méghozzá nagyot. Abban a szép és demokratikus világban szakítottak a szociális piacgazdaság rendszerével, és helyét a legmocskosabb pénzbehajtó banda uralma váltotta fel.

    A demokrácia intézményei kiüresedtek, a szabad sajtó egy pénzeszsák-háttérhatalom ("tulajdonosi kör") által uralt agymosó gépezetté vált, a jog az emberek érdekeinek védelme helyett azok kizsákmányoló és elnyomó eszközévé vált, akik sztárügyvédek hadát tudják megfizetni, és akik a törvényhozó képviselőket is a zsebükben tartják. Hoznak is törvényeket egyre-másra, és egyre dühítőbbeket, egyre elnyomóbbakat, egyre aljasabbakat.
    Az alkotmányra (külföldön is) csak akkor hivatkoznak, ha a többségi társadalommal szembenálló deviáns és bűnöző csoportokat kell megvédeni egy-egy igazságosnak induló törvény erejétől.

    CSILLANJON FEL A REMÉNY IS!
    A történelmi példák megmutatják, hogy ez a rednszer nem lesz túl tartós, több okból:

    1.) A saját létalapját semmisíti meg: a dolgozó középosztályt. Enélkül pedig ezek a pénzuralmi országok elveszítik a gazdasági-technikai versenyt azokkal az országokkal szemben, amelyeknek sikerült megvédeniük magukat az emberi jogok és DEMOKRÁCIA ÁLARCÁBA bújtatott behatolástól. Aki vallásos, az most könyörögjön az Istenhez, hogy Kínát ne tudják ezek a mocsadékok a pénzuralom hatalma alá hajtani!
    Bármilyen borzalmasnak hallik, hogy a Tienanmen téren tankokkal eltapostak néhány száz tüntetőt, de a minket uraló rendszer milliószor nagyobb pusztítást végez! Csak a kicsinyke Magyarországon éhenhalt és kihűlt hajléktalanok száma nagyobb, mint a hatalmas Kínában kivégzett politikai foglyoké! (És a különbség az ingatlanadó bevezetésével, meg a pénzbehajtó cégek számának és hatalmának növekedésével még csak nőni fog!)

    2.) Történelmi tapasztalat, hogy amikor már az eltaposottak ellenállása megszűnik, akkor a hatalomba beágyazódott társaság tagjai és csoportjai egymásnak esnek. Összevesznek a hatalmon és a koncon.
    Ha a magyarországi történéseket végigkövetjük, látható, hogy 1950 és 1970 között erőszaknak áldozatul esett kommunisták szinte kizárólag a saját társaik kezétől szenvedték el az atrocitásokat. Nem tudok olyan esetről, hogy a megtaposott, megalázott, kifosztott kisemberek elkaptak volna valakit és úgy jó alaposan agyonverték volna, érdemei szerint.
    Ugyanez várható most is, nagy kár, hogy ehhez először teljes hatalomra kell jutniuk, és el kell fogyniuk a tovább osztogatható javaknak.

    3.) A belső bomlást felgyorsítja a külvilág felől érkező behatás és ez visszahat a kiinduló okra.
    Imádkozzatok, hogy a (legfeljebb) 100 év múlva hatalomra kerülő világelső uralkodó rend NEM fogja alkalmazni a mi elnyomóinkat, azazhogy NEM a "rendszerváltásunk" forgatókönyve ismétlődik meg!!! Hanem majd oda rakja őket, ahová valók! Ahogyan a kommunisták sem vették át az előző rendszer államapparátusát, hanem újakat ültettek (ez nem csoda) oda, és az előző garniturát fizikailag is megsemmisítették. Imádkozzatok, hogy ez a mostani, minket eltipró uralkodókkal se történjen máshogy!

    Addig pedig marad az egyre fogyatkozó mozgásterünk. Kikapcsolhatatlan kémcsipeket fognak tenni a számítógépekbe, ellenőrizni fogják még a gondolatainkat is.
    Van egy fogadásom: 15 év múlva már nem írhatnám le ezt a hozzászólást, mert börtönbe csuknának érte, méghozzá DURVÁBBAN, mint manapság a sokat ócsárolt Kínában. Ez a mostani szólásszabadság csupán a gyorsan fogyatkozó maradéka a korábbinak.
    Befejeztem.