sonicXX#3
Nem tudom, én elég mélyen vallásos vagyok, de a legtöbb ismerősöm pont azt rója fel nekem, hogy néha frászt kapnak a logikám precizitása miatt, és hogy nehéz kikezdeni az érveimet egy vitában.
Mondjuk igaz az is, hogy egy Wiccának alapvetően kell kötődnie a valósághoz, és keresni a párhuzamot a természeti jelenségek és az élet bizonyos eseményei közt, ez pedig hamar megedzi az ember analogikus képességeit, sokat kell adnunk olyan dolgokra mint növénytan, állat ismeret, önismeret, csillagászat és matematika. Tehát általában eléggé sokat gondolkodunk mindenféle jelenségen és törekszünk a tudatos és öntudatos életre, vagyis a velünk történteket nem minden esetben magyarázzuk az Istenekkel - ez legtöbbször gyakorlatilag a legutolsó a magyarázatok lehetséges sorában.
Ezt most csak azért mondtam, mert nem tartom ferrnek az általánosításodat. Szűklátókörűségre utal, hiszen rengeteg vallást gyakorolnak a Földön, te pedig a keresztény hívőkről alkotott szubjektív képed alapján leáltalánosítasz minden vallásos emberre a kijelentéseddel. Ez otromba és tiszteletlen dolog szerintem. Ismerek olyan keresztényeket, akikkel le lehet ülni órákon át filozofálni vagy társalogni vallási vagy nem vallási témában, és kultúráltan lehet velük vitázni. Sajnálom, ha te ilyenekkel nem találkoztál, de a szegénységed nem mindenki szegénysége. Azért mert nem láttad a Nagy Falat, attól a Nagy Fal még ott van Kínában, csak venni kellene a fáradságot a meglátogatására.
De szólj, ha ez nem volt logikus és meghunyászkodom.