• bvalek2
    #13
    Dehogynem lehet. Csak az a baj, hogy ha a tudomány kiderít valamit, pl. hogy nem Isten mozgatja a felhőket, akkor gyorsan megváltoztatják Isten definícióját, mely szerint nem is ő mozgatja közvetlenül a felhőket. Ha a kutatás, vagy a logikus gondolkozás megcáfol egy teológiai tézist, rögtön gyártanak helyette egy másikat. Na, ezért nem lehet ilyenekkel értelmesen vitázni. Tudjuk mi a tudat, meg sokminden mást is tudunk már, vagy sejtjük, csak teológus uraknak nem tetszik a válasz. Ezért inkább félre beszélnek.

    Na ezért tisztelem Jézust, az összes vallásalapítóval ellentétben nem mítoszok gyártásával volt elfoglalva, hanem arra tanította az embereket, hogy szeressék egymást, meg viselkedjenek szolidárisan. Beszélt pokolról is, de felvilágosult embernek erre nincs szüksége, csak kicsit kell gondolkodnia. Jézusnak igaza van, és be kell tartani amit mondott, ha civilizált közösségekben akarunk élni. Az hogy az egyházból azóta mi lett, az nem az ő hibája. Bár, volt egy II vatikáni zsinat, egy II. János Pál pápa, elindultak egy egész jó irányba, én bízom bennük.