A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!

No warez, no cry!


  • Darthmushroom
    #99304


    Hertha BSC 1.szezon

    Az elért eredménnyel maximálisan elégedett lehetek, de azért csalódott is vagyok mert az őszi teljesítményünk alapján ebben a szezonban akár több is lehetett volna. Sajnos a csapat, főleg a védelem nem tudta az nyújtani mint az ősszel, az akkor kapott 22 gólt 33 követte a tavasszal ami rettentő sok. Ráadásul a csapat teljesen kipukkadt a szezon végére mivel az utolsó 7 bajnokin mindössze 5 pontot sikerült ami rettentő kevés főleg h a meccsek nagy része a közvetlen riválisok ellen volt. Így nem is meglepő h végül sikerült lecsúszni az utolsó BL-t jelentő 4.helyről is. A kupában szépen meneteltünk az első komolyabb ellenfélig, aki a Dortmund lett az elődöntőben, bár jól tartottuk magunkat a hosszabbításban csak sikerült kiesni.