A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!

No warez, no cry!


  • Soulwave
    #97640
    2012/13 - Az Európai bemutatkozás

    A második évben igyekeztem néhány poszton erősíteni érkezett például a spanyol csatár Javi Guerrero, aki 35 évesen sem nyújtott túl rossz teljesítményt, kár hogy csak 10 gólra futotta összesen. A szélsőim Sánchez és Garcia azonban egészen belejöttek az új taktikába, főleg hogy a szélső védőim is remekeltek, Bodnár Laci nagyon jó évet futott.

    A BL indulást kiharcoltuk tavaly és bizakodva vágtam bele a menetelésbe. Az első ellenfelet valami örmény csapatot hamar legyalultunk, majd jött a Steaua akiket nagy csatában léptettünk le. A RB Salzburgot kaptuk a playoffba jutásért és egy idegenbeli győzelem és hazai x elég volt. A Vitoria Guimaraes azonban már túl nagy falat volt, őket már nem tudta legyőzni a jóval gyengébb játékerőt képviselő csapatom.

    Azért az EL csoportkörbe kvalifikáltuk magunkat, ahol az Aris legyőzősével kezdtünk ám ez volt az utolsó pontszerzésünk, kicsit még kemény volt nekünk így második évben az EL csopi.


    A bajnokságban megsínylettük a hosszú európai menetelést, és elég nehezen de végül sikerült behúzni. Az MK-ban bosszút álltunk a Halin a tavalyi kupaezüstért és most mi örültünk a végén.



    Ez a szezon véget ért, anyagilag már jobb helyzetbe kerültünk, és a youth facilities második fejlesztése is elindult.

    Időközben felkértek az U20-as válogatott szövetségi kapitányi posztjára is az U20-as vébé idejére, amire a magyar válogatott valahogy kijutott. Erről annyit, hogy Peru, Oroszország, Argentina csoport nem sok jót ígért, ennek ellenére négy pontot gyűjtöttünk, és legjobb harmadikként továbbjutottunk a nyolcaddöntőbe. Itt a későbbi U20-as világbajnok Anglia elütött inket 4-2-re úgy, hogy két védőposztunkon is középpályások játszottak a rengeteg sérülésnek köszönhetően. Szép eredmény így is, de azért lemondtam a vébé után.

    Harmadik szezon felénél járok most és elég komoly menetelésen vagyunk túl, hamarosan jön a beszámoló.
    Üdv