A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!
No warez, no cry!
No warez, no cry!
-
#97067
FM 2012
Blackburn Rovers
11. év (2021-2022)
Bajnokság 1. helyezés
Bajnokok Ligája 1. kiesési kör
Carling Cup 3. kör
FA Cup 5. kör
Community Shield győzelem
Idén kissé odacsaptam az igazolásoknak, egyből 8,25 milliót fizettem ki az angol válogatott balhátvéd Martin Collymore-ért az Arsenalnak, és némileg ellensúlyozva a magas árat, ingyen jött az amerikai középhátvéd James George, a tehetséges brazil balszélső Junior, valamint a török csatár Kamil Yilmaz a Rapid Wientől. Ezen kívül 3 milliót fizettem ki a német szélső Marcel Hoffmannért, aki 16 éves, aki nagyon ígéretesnek tűnik a jövő szempontjából. A januári átigazolási szezonban tovább erősítettem, érkezett a 18 éves svéd Mikael Ramström és a nála pár évvel idősebb skót Ross Shanks a védekező középpályás posztjára (gondolva a 32 éves Zargo Touré jövőbeli kiváltására), valamint a mexikói Ricardo Ramírez a középpályára. Közülük talán a török csatár a legidősebb a maga 24 évével…
A távozókról… Kyle Bartley 2.4 millióért a Wiganbe ment, míg Joost Sandersért 3 milliót fizetett a Sevilla (egészségükre, mert nem ért annyit). Az idősebb játékosok közül az elvágyódó Rubén Rochina-ért a Sociedad adott 1.8 milliót, a 33 éves Jonny Evans pedig 1,4 millióért került a Fulham-hez. Januárban a legmagasabb keresetű Pablo Sarabia-t is eladtam az Aston Villának 4 millióért, miután nem volt hajlandó belemenni a csökkentett fizetésű szerződésbe (a Villánál 325e lett a fizetése, ennyiért maradhatott volna, tehát nem értem!), míg Ramírez érkezése miatt a brazil Amoroso is távozott 5 millióért az FC Porto-ba.
Jól kezdődött a szezon, hiszen az első tétmeccsen egyből megnyertük a Community Shield-et, ahol az Arsenal-t vertük meg 2:0-ra Tom Andrews és Kamil Yilmaz góljaival.
A legfontosabb kérdés azonban az volt, hogy képesek vagyunk-e zsinórban harmadszorra is megnyerni a bajnokságot, és hogy tudunk-e maradandót alkotni végre a Bajnokok Ligájában. Röviden: igen és nem. A bajnokság izgalmasra sikeredett, mert szinte végig versenyben voltunk az elsőségért, és a végén mindössze 1 ponttal előztük meg a Manchester Unitedet. A bajnoki cím a Chelsea otthonában dőlt el a 37. fordulóban, amikor óriási meglepetésre az 1. percben kapott Lukaku gól után 0:1-ről fordítva, Kamil Yilmaz és Junior góljaival megfordítottuk a mérkőzést, és ezzel behozhatatlan előnyre tettünk szert. Az előző évek forgatókönyvéhez hasonlóan a Manchester City a 30. forduló tájékán – pár gyenge eredmény hatására – kiszállt a bajnoki címért folyó küzdelemből, mi pedig a ManUtd-al vérre menő harcot folytattunk az utolsó percig. Pedig nagyon beragadtunk a rajtnál, az első négy forduló után az elvárt 12 pont helyett csak 4 pontunk volt, de utána összekaptuk magunkat, a következő 10 mérkőzésen nem találtunk legyőzőre.
A nagy múltú Chelsea a 8., a halovány szezont maga mögött tudó Liverpool a 12., az évek óta kitörni képtelen Tottenham pedig csak a 13. lett a bajnokságban, ami tőlük szégyenletes produkció. A szezon meglepetés-csapata a Birmingham City, akik a Bajnokok Ligáját érő 4. helyet szerezték meg. A birminghami csapatot 10 éve vette meg egy Kaakinen nevű finn milliárdos, és a másodosztályból hozta fel őket a Premier League élmezőnyébe. A Liverpool amúgy nem tudom, mit csinál, de igencsak megindultak lefelé a lejtőn. Két szezonnal ezelőtt kirúgták a gárdát Ligakupa és FA-Kupa győzelemre vezető Bob Bradley-t, és a helyére kinevezett Rémi Garde 5 hónapig, az őt követő Jose Mourinho pedig 7 hónapig volt mindössze a Liverpool menedzsere. Most Antoine Kombouaré az edző, de csak halkan jelzem, a kinevezése óta már eltelt 5 hónap…Ennek tükrében nem is meglepő ez a kiváló 12. hely…
Ezzel zsinórban harmadszor nyertük meg a bajnokságot, ami kiváló eredmény! Csak összehasonlításképpen a Blackburn Rovers évi 53.8 milliót költ a játékosok fizetésére, míg a Manchester City 112 milliót, az Arsenal 102 milliót, a Birmingham City pedig 98.2 milliót (ez utóbbi meglepetés azért!). Az 53.8 milliós fizetési kerettel mindössze a 9. helyen vagyunk a Premier League-ben. A Manchester City az elmúlt 3 évben összesen 150 millió fontot költött új játékosokra (59 milliós eladási bevétel mellett). A Manchester United ennél is többet, összesen 173 milliót fordított erősítésre, míg az érkező oldalon mindössze 20.5 millió szerepel. Ugyanez a mutató az idei év meglepetés-csapatánál 116 millió font összesen kiadásra és 20.6 millió eladásra. Ezzel szemben a Blackburn az elmúlt három évben a többiekhez képest aprópénznek tűnő 63.5 millió fontot költött új játékosokra, és 59 millió volt az eladás, tehát gyakorlatilag fele annyiból sikeresebbek vagyunk, mint a gigaklubok és hozzájuk képest a bevételi oldal is jelentősebb. Ez pedig azt bizonyítja, hogy évről-évre megtalálom a megfelelő, de megfizethető játékosokat és azt is megmutatja, hogy itt nem „galaktikázni” kell, hanem hatékony csapatot építeni. Az Aston Villa idén 50 millió fontot költött, hogy 6. legyen (bár ők azért előreléptek a 10-12. helyről), az Arsenal pedig 49 milliót, hogy az 5. helyen végezzen. Ez túl sok pénz, túl szerény eredményekért.
Érdekesség, hogy a korábbi években jelentkező karácsonyi hullámvölgyet viszonylag jól megúsztuk, az egyetlen visszaesés februárban volt, amikor kiesünk a FA Kupából az 5. fordulóban egy 94. percben kapott góllal a Swansea otthonában, kikaptunk a bajnokságban a ManUtd-től, és Leverkusen kettős vereséggel búcsúztatott bennünket a Bajnokok Ligájából. Ezeket leszámítva az egész év jól sikerült.
A Bajnokok Ligájában első látásra nehéznek tűnő, de viszonylag egyszerű csoportba kerültünk, az FC Porto, Panathinaikos és a Fenerbahce mellé, ahonnan 4 győzelemmel és 2 döntetlennel jutottunk tovább. Az egyenes kiesési szakaszban a lassan már mumusként számon tartott Bayer Leverkusen kettős győzelemmel (3:1 otthon és 2:1 idegenben) búcsúztatott bennünket, pedig mindkét meccsen emberelőnyben játszottunk. Az első mérkőzésen 73 percet, a visszavágón pedig 48-at, mégsem sikerült a bravúr. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a németek kiváló csapatot építettek, zsinórban háromszor nyert bajnokságot a gárda.
A játékosok értékelése immár hagyományosan a francia David Masson-nal kezdődik, és sohasem alaptalanul! Masson idén is megállíthatatlanul futballozott, 35 bajnoki mérkőzésen 35 gólt ért el, amivel megszerezte az angol gólkirályi címet. Az idei 9 válogatottbeli fellépésén 7 gólt ért el, ezzel 43/36-os válogatottbeli mutatót tudhat magának. A bajnokságban 191 találkozón 131-szer zörgette meg a hálót a még mindig csak 24 éves játékos. Zseniális! Szezon közben meghosszabbította a szerződését, a következő 4 szezont nálunk tölti, miközben a fizetése mindössze 350.000 font havonta. Nagyon csendes, szerény játékos, nincs vele gond, a szerződéskötés is simán zajlott. Az értéke 32,5 millió font, 60 millió alatt szóba sem állok senkivel.
A szezon elején nagy reményekkel igazolt Marcel Hoffmann 13 mérkőzésen játszott, leginkább még csereként, de egy rekordot máris a magáénak tudhat: 16 éves és 199 napos korában a Premier League legfiatalabb gólszerzője lett! Tőle sokat várok az elkövetkező 2-3 szezonban!
A kapuban kirobbanthatatlan volt Jéróme Garcia (33/-), de ha őszinte akarok lenni, összességében annyira nem védett jól. Helyettese az amerikai Chris Novak (18/-) amikor lehetőséget kapott, nem győzött meg, hogy neki kellene lenni az első számú kapusnak, több baki is fűződik a nevéhez.
A megszokottaknak megfelelően Masson (7,64) után a legjobb átlaggal rendelkező futballista a középhátvéd Tom Andrews (7,58-as átlag, 36/9) lett, aki rendszerint a kapu előtt is jeleskedik. Ebben a szezonban a 23 éves Marc Fournier (33/2) is felnőtt mellé, ketten együtt hihetetlen jó párost alkottak. És nem beszéltem a jobb hátvéd posztján játszó, elnyűhetetlen, 31 éves Loris Néry-ről (7,28-as átlag, 38/-), illetve a másik oldalon egyre jobb formát mutató 20 éves Carláo-ról (7,27-es átlag, 31/-). A drága pénzért megvett Martin Collymore-nak (7,12-es átlag, 25/-) igencsak fel kell kötnie azt a bizonyos nadrágszárat! Ha ők nem játszottak, megbízható helyettesük volt Gabriele Datteri (27/-) és James George (23/4). A nagy tehetségnek induló Thomas Nielsen (11/1) és Valerio Bonacci (6/1) nem kaptak túl sok lehetőséget, a lejáró szerződésű Thomas „Helveg” Nielsent (12/-) pedig a szezon végeztével eladtam a Fenerbahce-nak.
A védekező középpályás poszton volt talán a legnagyobb mozgás, a korábbi stabil kezdő Zargo Touré (13/2) lassan kiszorul a csapatból (32 éves), a brazil Dionísió (19/-) jobb teljesítményt nyújt nála. Touré viszont a szívemhez nőtt, rá fogom beszélni, hogy 2-3 szezon múlva vonuljon vissza és maradjon a csapatnál, mint edző. Ezen poszton jött még számításba Ross Shanks (14/1), aki hamar a szurkolók kedvence lett, és a 18 éves Mikael Ramström is játszott 2 mérkőzést.
Ha középső középpálya, akkor szinte csak David Bascunan (22/-) és Ricardo Ramírez (11/1) jöhet szóba, de egyre nagyobb szerepet követel magának a 20 éves angol Matt Harper (27/4), aki két kiállításával alaposan aláásta a saját renoméját, olyannyira, hogy megunva a panaszkodását, pár hétre a tartalékcsapatba is száműztem.
A szélső esetében a jobb oldalon Rubén Padilla (36/6) vitte a prímet, a 6 gólja mellett kiosztott 18 gólpasszt is, amivel kiszorította Tom Ringgaard-ot (35/5, 7 gólpassz) a csapatból. A dán szélső amúgy is kicsit haloványabb volt a megszokottnál, jövőre neki kicsit fel kell pörögnie, pláne ha eladom Padillát, mert ezt tervezem. Már tavaly is vitte volna a Barcelona, de soknak találták a 30 milliós vételárat, idén nyáron 27-28 millióért odaadnám nekik. A bal oldalon a brazil Júnior (27/3, 7 gólpassz) játszott elsősorban, valamint Adam Taylor (42/15, 8 gólpassz). Rájöttem, hogy én az évek során eléggé alulértékeltem az angol válogatott csapatkapitányát, mert bár Taylor elsősorban csatár, bámulatos fizikai erejét szélsőként is tudja hasznosítani. Ezen a poszton is gólerős, és technikailag, mentálisan és fizikailag is kiváló értékekkel rendelkezik. Igazi célember, de érdekes módon ebben a szerepkörben a leggyengébb, szélsőként több hasznát veszem, mint második hullámban érkező befejező ember.
A csatársorban a fent említett David Masson (38/36) a legjobb, a legnagyobb problémát az jelentette, hogy megtaláljam a mellé való ideális társat. Eleinte a frissen igazolt Kamil Yilmaz (34/13) tűnt jó választásnak, de a török játékos idővel beleszürkült a játékba, és a góllövés sem ment neki annyira. Igazából talán Charlie Freeman (29/11) tudott érdemben hozzátenni az idényhez, de se Vojtech Novak (14/4), se David Seculin (16/3) nem alkotott maradandót, igaz Seculin megsérült 7 hónapra. Novak amúgy is érdekes, minden szezon elején el akarom adni, de a szorgos mezőnymunkájával és a kapu előtti határozottságával mindig meggyőz, hogy ne tegyem.
Ami vicces, hogy a stadionunk 100%-os kihasználtsággal működik, mind a 19 mérkőzésen telt ház volt, a jelenlegit viszont nem lehet bővíteni, de Matthewman elnök hallani sem akar egy új stadion építéséről. A 37.154 ülőhely kevés már az Ewood Parkban… Ha igazán a nagy csapatok közé akarunk tartozni, nem ártana legalább egy 50.000 férőhelyes aréna.
És végezetül pár szót a jövőbeni terveimről… Az első csapat keretében a 28 játékosból mindössze 5 angol játékos van (Taylor, Harper, Freeman, Andrews és Collymore). Ez mindössze 18%, ami elég kevés, ezért elhatároztam, hogy megpróbálok több angolt foglalkoztatni. Ennek első lépése a Chelsea-ben kevés lehetőséget kapó Teele Koetle (szép angol név, igazából lesotho-i származású) leigazolása, aki a kezeim alatt pallérozódik már egy ideje a válogatottban, hajtós, mozgékony kis szélső a 23 éves játékos. A másik kiszemeltem a Southampton szélsője Nabi Perry, akire ugyancsak a válogatottban figyeltem fel. De miatta el kellene adnom Padillát tényleg, remélem lesz rá érdeklődő. Az a szerencsém, hogy én vagyok az angol válogatott kapitánya is, és ott sok tehetséges fiatal játékost tudok kipróbálni, ők ketten például egy új nemzedéknek a feltörekvő tagjai.
A válogatottal egyébként ott vagyok a 2022-es katari világbajnokságon, az első meccsen 2:2-es döntetlent játszottunk Ghána ellen. Az enyém a legfiatalabb keret ezen a VB-n a maga 26 évével úgy, hogy kivittem a 158-szoros válogatott 36 éves Rooney-t is és a Joe Hart is már a 35. életévét tapossa.
Kicsit hosszú beszámoló lett...