A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!

No warez, no cry!


  • zyndar
    #95303
    Helló Urak,

    A véleményetek érdekelne, illetve segítséget kérnék. Nem posztolok ugyan a karrieremről, de azért panaszkodni járok ide a stadion bővítési és építési mizéria miatt, ami a klubnál jelen van.

    A francia 4. osztályból indultam a Villemomble Sports csapatával és az ötödik szezont már az első osztályban fogjuk kezdeni, talán ezzel is összefügg a jelenség, bár kevés esélyt látok rá. Szóval: folyamatos bővítés és építés megy, ami nem lenne rossz, de ehhez mindig kölcsönt veszünk fel és a nézőszám is ilyen 2000 körül van csak. Második évben bővítettek, harmadikban új stadion kezdett épülni, viszont már ennek is csúszott a megnyitása. A gond egyrészt az, hogy azóta sincs hazai pályánk, a kölcsönt pedig törlesztjük. Most, hogy véget ért a 4. szezon, már megint bővítik azt az arénát, amiben soha egy percet nem játszottunk, persze újabb kölcsönnel és ezért az egyéb fejlesztéseket is félbeszakították.
    Kérdés, hogy mit tehetek.

    a) Kivárom a következő szezon végét, hátha csak a feljutások miatt van. (Ez tök nagy baromságnak hangzik.)
    b) Editorral valahogy megcsinálni, hogy hagyja abba az aktuális bővítést, kivenni az amiatt felvett 5 millió eurós kölcsönt. Ez lehetséges vajon? Ettől ez később persze megint elszaródhat.
    c) Új csapat vagy új karrier. Kevés időm van játszani, sok munkát tettem ebbe, nem szívesen lépnék le.