A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!

No warez, no cry!


  • Darthmushroom
    #86615
    Feyenoord augusztus, bajnoki veretlenség, és bl csalódás:
    bl sorsoláson megtudtuk h a csoportkörbe jutásért a Lille lesz az ellenfél, ez sajnos nem túl nagy öröm a klub és szurkolok körébe mivel könnyebb ellenfelet is kaphatunk volna.
    2.bajnokin a Heracles-hez utaztunk, tudtuk h kötelező győzni nem okozhatunk csalódást az első bajnoki után. sajnos a meccs nem úgy indult mint vártuk ismét hátrányba kerültünk. De Guidetti ismét gólt szerzett és egyenlítettünk, majd Svensson távoli bombájával már vezettünk is. majd jött a 90.perc mikor a hazai játékosok mindent megtettek az egyenlítésért.de a védők kifejelték a labdát és azt Svensson egyből kapura lőtte a saját 16sától és a kint álló kapus úgyan beletudott ütni de a gólt nem bírta megakadályozni,így végképp eldőlt a meccs. megvan az első győzelem.
    3.bajnokin a "teknőbe" fogadtuk az AZ Alkmaart, egy végtelenül unalmas félidő után a 2.játékrészben egymásnak estek a csapatok. helyzet itt,helyzet ott. és végül egy szöglet után Guidetti fejessével megszereztük a vezetést. rögtön visszább is vontam a csapatott h inkább próbálkozunk kontrákkal és hiába volt a vendégeknek és nekünk is sok helyzette a meccs 1:0 maradt.
    Bl 1.meccs a csoportért: itthon fogadtuk a lille-t, itt nem mertem az alap felállással kiállni tudtam h veszélyes lenne. így egy védekezőbb 442-s taktikával álltunk ki ami sikerrel is járt mivel két szép kontra végén Goosssens és Guidetti góljával 2:0 nyertünk.
    4.bajnoki idegenbe Ado Den Haag. tudtuk h nehéz lesz idegenbe egy ilyen kisebb csapat ellen nyerni, de h ennyire azt nem. végigtámadtuk a meccset a hazaiknak szinte momentuma se volt és mégis a 78.percig 0:0 volt a meccs, amit végül Guidetti szakított meg, mert jól érkezett a egy lapos beadásra. így végül csak 0:1 de nyertünk.
    Bl visszavágó, a szezon eddigi legfontosabb meccse. visszaálltunk a 442re h stabilabb legyen a csapat. sajnos ez lehet hatalmas mellé fogás volt mert közünk nem volt a meccsen, de a félidőbe tartottuk magunkat csak 1:0 volt. majd jött a lille 2:0 erre még egy szöglet után De Vrij fejessével tudtunk válaszolni de innen szinte momentumunk se volt és végül 4:1 veresség, amivel az álom szerte foszlót h bl csoportkör legyen.
    El sorsolás se kedvezett nekünk: Lazio,Ath. Madrid,Dinamo Zágráb
    folytatás később