A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!

No warez, no cry!


  • Rot
    #84447
    Akkor egy kis helyzetjelentés Finnországból, úgyis témába vág geo kolléga szuperhonkája miatt.
    ismerősömmel vágtunk bele a kalandba, a két utolsó helyre várt csapatot karoltuk fel, komoly célokkal (enyém lett a vps, övé a rops, de ő a szerver, és a képek készítésekor nem voltam belépve ezért csak az ő csapata lesz kijelölt színű).
    Az első szezon viszonylag gyorsan eltelt, nyáron elég rendesen átrendeztük a csapatunkat már amennyire engedte a pénzügyi helyzetünk.. Lényeg, hogy nem lett túl bő a játékoskeretünk, és ez szép kis gondokat okozott, bár inkább csak kicsivel később. Jött a ligakupa először, kiestünk gyorsan, de legalább gyakoroltattuk a taktikát, majd a rendes kupa, amiből szintén kizúgtunk, és bár azt valamivel jobban bántuk, nem igazán rajtunk múlott. A bajnokság (bár számomra érthetetlenül gyengén kezdődött) aztán végre meghozta sikerünket, az első két helyet foglaltuk be, így megszerezve az egyre növekvő adósságok miatt nélkülözhetetlen uefa szereplést. Az én bajnoki meccseim (az első és az utolsó nem fért be, de csak emiatt nem szórakoztam 2 képpel). Kb ennyit is az első évről.
    Aztán következett a második, ami egy újabb komoly keretátalakítással kezdődött, a gond csak az volt, hogy megint csak szűkebbé sikerült varázsolni. hiba volt, és az sem segített, hogy a fejem fölött el lett adva az előző szezonban meglepetésre legjobban teljesítő játékosom. Az el-szereplés nagyon sokat kivett belőlünk, a sérülések sem kíméltek, időnként szégyelltem, amilyen csapatot küldtem ki, és hát meg is volt a látszatja. alig lett meg az újabb el-hely (mialatt ismerősöm ismét tarolt). A rendkívül izgalmas bajnokijaim. Kissé sok volt az iksz, na.
    De közben akkor legalább abban a bizonyos EL-ben eljutottunk a csoportkörig (a sorsolás nem kicsit kedvezett, el kell ismernem), ahol aztán 1-2 meglepetést okozva alig csúsztam le a továbbjutásról. A szerencse itt sem volt velem, de azért nem sajnáltatnám magam, mert a liverpool elleni hazain pályafutásom minden bizonnyal legszebb győzelmét arattuk. a csoport és a meccsek
    Ja, és közben ismerősöm a bl-csoportkörben igen komoly meglepetésre a 3. helyet elérte (4 pontot szerezve), így ő neki még lehet szurkolni az el-ben jövőre is. Ha továbbjut, talán majd róla is teszek képet, de ez már így is elég fárasztó volt.