A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!

No warez, no cry!


  • Italiano
    #74964
    Fiorentina 2010-2011

    Első komolyabb bejegyzésem előtt: Sok éves manager tapasztalat áll mögöttem, mégse voltam sose különösebben nagy guru. Csak úgy játszogatok általában :) Ezzel a verzióval is játszottam már épp eleget (bár nem nagyon jöttek össze a csapatválasztásaim, nem jöttek az eredmények). Múltkori kérdésemre (miszerint egy alap taktikai csomagot kértem) senki sem reagált, szval játszottam a magam kis gondolataim szerint :) Ami ezúttal bejött.


    Szval, bajnokság indul --> Fiorentina. Média a 8.helyre várt, én szintén bejelöltem hogy tabella felsőrészében végzek, fejben egy EL hely volt a cél. Igazolásokra nyáron különösebb figyelmet nem fordítottam, erősnek éreztem a keretet és nem volt elég pénzem minőségi játékosra.

    Kupából első fordulóban kiestem. Senkit sem érdekelt a csapatnál, jelenleg engem sem. 5 forduló elteltével az első helyért vívtam a csatát az interrel, ezzel a vezetőség annyira elégedett volt, hogy bőkezűen 23M-t utaltak át igazolni. (mondanom sem kell máris szövögettem terveimet, hogy kiket igazolok).
    A szezon közepéhez közeledve kicsit leeresztettünk, így januárban minőségi igazolásokhoz kellett nyúlnom.
    Innétől kezdve ismét feltámadtunk szerencsére, és a szezon a végére a tabella, számunkra kedvező állást mutatott.

    Összeségében a játékos kerettel megvagyok elégedve. Bár 1-2 poszt (főleg csatár) megerősítésre szorul, hiszem messze nem mi rúgtuk a legtöbb gólt.

    Remélem kapok bőségesen átigazolási keretet és jövőre a bajnoki címért küzdhetek. A BL-ben a célom egy csoportkör minimum, ahonnét ha sikerülne tovább jutni egy kört még jó lenne túl élni, ha nem akkor mindenképp egy 3. hely és EL-ben ami belefér.

    Aki elolvasta annak köszi :D