A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!
No warez, no cry!
No warez, no cry!
-
#74251
Ferencvárosi TC (2012 - 2013)
3. Szezon
Mivel a Klub nem engedhette meg magának anyagilag, hogy nagy bevásárlást csapjak és a csapat gerince már az évek folyamán kialakult, csak néhány foltot kellett kijavítanom (pl. Rekish helyettesítését megoldani) illetve a fizetések közt egy kicsit rendet kellett csinálnom. Épp ezért Iddrissu hiába volt kétszer is a klub legeredményesebb támadója, a 7000 fontos fizetése hetente eléggé megterhelte a kasszát, így ő volt az első a távozók sorában. Dramani-nak és Peraltának az arcuk nagyobb volt a futball pályán mutatott teljesítményüknél, rombolták a morált a folyamatos beszólogatásaikkal, így kiadtam az útjukat, ami a közönség köreiben is meglehetősen nagy örömöt váltott ki, legalábbis a szóvivőjük szerint.
Rekish pótlását egy magyar válogatott fiatalemberrel sikerült megoldani és sztem kijelenthető, hogy fiatal kora ellenére felnőtt a feladathoz miszerint, nem egyszer vezérként kellett fellépnie és a vállán vinnie a csapatot. Mivel a Sampdoriánál nem újították meg a szerződését, így Koman Vladimir ingyenesen a csapatunkhoz kerülhetett. Az érkezők egyébként összesen annyi fizetést kapatak, mint az Iddrissu - Dramani duó. Az érkezők és távozók névsora Itt megtekinthető. Az új szerzemények kiértékelése a beszámoló végén.
A csapat az előző szezonban elért bajnoki harmadik helyezésének köszönhetően részt vehetett az Európa Liga küzdelmeibe, de mivel a magyar csapatok olyan "remekül" "brilliróztak" az európai porondon az elmúl években, ezért "jutalmul" most már az első selejtező körben bekapcsolódtunk a küzdelmekbe. Az első ellenfelünk a walesi Connah Quay volt akiket az oda és a visszavágón is sikerült úgymond kellemetlen helyzetbe hozni. Ez után a nem túl izzasztó meccs után fogattuk bolgár ellenfelünket, de a Visszavágón Várnában már egy köezepes teljesítmény is elég volt, hogy a harmadik körbe lépjünk, ahol a mai Szlovákia területén található Zsolna volt az ellenfél. Az Idgenben elért góloknak hála a Hazai mérkőzést minimális előnnyel vártuk és abszolváltuk.
A EL fő táblára kerülésért a görög zöld-fehérekkel kellett összecsapnunk. Itthon elért bravúrnak köszönhetően bizakodva várhattuk a folyatást, de tudtuk, hogy az csapat athéni fészke egy igazi katlan ahol nálunk csapatok is megizzadtak és sokszor elvéreztek már. A visszavágón ugyan vereséget szenvedtük, de ez egy győzelemmel (pontosabban EL főtáblával) ért fel. A PSV, Nancy, Celtic csoportba sorosoltak minket az illetékesek, úgy voltam vele, hogy innentől minden meccs ajándék. Az első meccsen a Celtic ellen sikerült a szünetben eldobni a 2 gólos előnyünket, de már volt is egy pontunk, aztán a Nancy ellen lett még egy. Viszont közben beleszaladtunk a PSV ellen egy mértes pofonba. 2 pont féltávnál, nem volt a legbíztatóbb a folytatást illetően és ezt a pesszimizmust a Celtic elleni meccs visszvágója tovább mélyítette, de ekkor a csapat előbb a Nancynak mutatta meg, hogy képes még bravúrra és amikor már csak a remény volt, akkor a PSV is megtudta, hogy ki lehet kapni magyar csapattól. Ezzel a remek finissel a csapat a Csoport Második helyén végzett és várhatta, hogy kit rendel mellé a sors (jobban mondva a sorsoló). Rövid idő múlva ez is kiderült... (Folyt. köv.)