A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!
No warez, no cry!
No warez, no cry!
-
#73815
Leeds United - 2013/2014
Na, néhány szóban csak. Mindenek előtt játékosmozgások. A kapusokat el is küldtem kölcsönbe, hogy majd nyáron nagy haszonnal adjam el őket. Üzlet.
Minden érkező hozta azt, amit (el)vártam tőle, nem fürdötem be senkivel.
A bajnokság idén is szoros volt, és 3. PL-es évünkben behúztuk a bajnoki címet. Az utolsó fordulóban tartalékos csapattal kikaptunk a Burnleytől, de nem számított. Egyébként ez még azt is jelentette, hogy a Burnley maradt az élvonalban, az Everton viszont kiesett.
Araujo a szezon negyedét sérülten töltötte, de így is összejött a gólkirályi cím.
Az FA Kupában az elődöntőig jutottunk, ott a Newcastle vert meg, a Ligakupában pedig a negyeddöntő volt a végállomás, a Birmingham ellen véreztünk el. Mindkét kupában a csereemberek játszottak.
A Bajnokok Ligáját idén is a playoffban kezdtük, az Olympiakosz legyőzésével az Inter, Dinamo Kijev, Zsolna csoportba kerültünk, ahonnan az első helyen jutottunk tovább. A Fiorentina ellen szűk 2-1-es győzelemmel jutottunk a negyeddöntőbe, ahol a Barcelonát kaptuk, micsoda meglepetés ugyebár...
Idegenben 1-1 lett, hazai pályán pedig a sérülések és eltiltások miatt meggyengült Barcát 2-1-re vertük meg.
Az elődöntőben a City jöhetett, 2-2 és 1-0, szerencsével ugyan, de bejutottunk a döntőbe. A másik ágon olasz házirangadó volt, Roma - Inter, és a milánóiak jutottak tovább. A csoportban egyszer kikaptunk tőlük (1-2), egyszer pedig megvertük őket (4-1), így nem volt favoritja a meccsnek.
Az első 7 perc alatt háromszor lőttünk kapufát, majd Araujó góljával vezetést szereztünk. Viszont később kiállították a sérüléséből épphogy visszatérő és az eltiltott Rodwellt helyettesítő Spencet, úgyhogy onnantól elég alárendelt szerepet játszottunk a meccsen. Félidőben egyébként kapust cseréltem, és bejött, mert Romero kivédte az Inter szemét a második játékrészben. 1-0 maradt a vége.
A csapatból igazából senki nem lógott ki, bár mindenkinek voltak hullámvölgyei. Pedro León, Weiss, Benitez, Araujo, Canales, Dentinho és Jones vitték a hátukon a teamet.
Összejött egy halom egyéni díj is, meg a dream teamek 80%-át mi adtuk az idén.
Még egy évet maradok, aztán aláírok egy másik csapathoz.