A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!

No warez, no cry!


  • Neoncsoves
    #70811
    mivel bannolva voltam, ezért nem tudtam elújságolni mi történt :) Nos a Real Madriddal 2013ban nem mentek túl jól a dolgok télen, 3 vesztes meccs után magamtól lemondtam. Pár nap múlva február 6-án kaptam egy ajánlatot a Man City-től, 4. helyen álltak 3 ponttal voltak lemaradva az első helyezettől aki nem más volt mint a Liverpool. Célom fél év alatt a PL megnyerése volt illetve BL-ben minél messzebb jutni. Elsőként a személyzetemet néztem át, nagyjából rendben is volt, viszont voltak egyes emberek akik a Real Madridtól leléptek amint lemondtam. Őket szépen elhoztam Man Citybe, majd a gyenge edzőket és figyelőket elküldtem a klubtól. Rengeteg a pénz, tehát a fejlődést semmi sem gátolja meg.

    Kicsit félve fogadtak a Man City szurkolók illetve a játékosok se nagyon örültek az edzőváltásnak, én pedig azon munkálkodtam hogy minél előbb fordítsak ezen a helyzeten. Év végéig megvertem a Liverpool-t, a Chelseat, a Real Madridot, persze egyiket sem olyan sok góllal, de azért sikerült. BL-ben döntőig jutottam ahol a Sevillaval ütköztem meg, míg az elődöntőben a Real Madriddal. Hazai pályán Madrid ellen szívtam, de a fiúk mindent megtettek idegenben és idegenbeli gólokkal behúztuk a meccset. Kupát is nyertünk, PL-t is megnyertük 7 ponttal. Fél év alatt szerintem azért nem volt rossz munka ez. Keresgéltem új játékosokat, de akikre szükségem volt azok a Real Madridnál voltak. M'Vila-t 3 millióért el is hoztam Yaya Touré helyére aki már 31 éves... Csatár posztra pedig elhoztam Miguel Goux-ot (generált játékos) aki 21 éves és nagyszerű játékos és remek értékei vannak és a legjobb az egészben hogy kedveli szerény személyemet, így a szerződésben megállapodni nem volt nagy munka. A következő szezonnal még várok kicsit, de mindenképp jelentkezni fogok az eredményekkel! Ja és ez egy olyan Man City, ahol nevesebb játékosok közül csak Hart, Hazard, Hamsik. Tevez már a Madridnál tevékenykedik, tehát csatárposztra volt 2 olaszom meg Adebayor és Suarez. Adebayor ahhoz képest hogy aránylag gyenge értékekkel rendelkezik, rengetegszer húzott ki a szarból :)