A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!

No warez, no cry!


  • soma22
    #45892
    Nos vége az első szezonnak a Leeds csapatánál, de az igazi munka talán csak most kezdődik. A keret ugyan az osztályhoz képest elfogadhatónak mondható, de rendkívül rövid volt, és nem volt egy klasszis sem. Így jött az ötlet, hogy öreg nagy neveket próbáljak hozni. Először Malret jött, majd Litmanen és Fowler. Persze mellettük már gondoltam a jövőre is, Waltner, és Faggyas személyében.

    Marlet egész évben a csapat karmestere volt, nélküle halott volt a támadójáték, és a jobb olda. Korát meghazudtolva játszotta be az egész jobb oldalt.


    A csatárokkal nem igazán voltam kibékülve. Mivel a keret viszonylag ismeretlen volt, mindig a forma alapján állítottam össze a csapatot. A legnagyobb meglepetést a házi gólkirály okozta, aki szörnyű értékeivel több mint 30 gólt termelt az idényben.:


    Egy szó mint száz, nem volt könnyű az év, de sikerült az élen befutnunk. Igazából végig vezettünk, de számtalanszor féltem, hogy nem csak 1-2 meccsig tart a hullámvölgy, hanem tovább. Szerencsére ez nem történt meg, így várhatjuk a következő osztály küzdelmeit. Remélem jól sikerül majd az erősítés, mert a keretre igencsak ráfér.