A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!

No warez, no cry!


  • Huni92
    #37807
    Estét és gartz all!

    Ami késik, nem múlik...tartja a mondás. Ez esetben sincs ez másképp. A hajnalban beigért beszámolót immáron van időm megirni, igy összegezném az első szezonomat a Kolozsvári Vasutas Sport Club élén.

    Kezdődött minden azzal, hogy Isten megteremtette Ádámot és Évát....
    Szóval miután elfoglaltam a helyem az erdélyi csapat kispadján, máris beszédem volt Pászkány Árpád úrral, aki biztositott, hogy mellettem áll. Beigértem neki a ajnoki cimet, ezt ő kb 5 millió euróval jutalmazta. Ezután bele is vágtam a lecsóba. A nyári igazolási szezon igencsak mozgalmasra sikeredett, a slusszpoén pedig az volt, hogy a BL csoport részvételért járó 4,4 millió euróból újfent juttattak igazolási célre. A lehető legjobbkor. Utolsó pillanatban szereztem meg a Sevillat is megjárt Kerzhakovot, részletfizetéssel.


    A Bajnokok Ligájában egy igencsak acélos csoportot kaptunk, a Liverpool, a Roma és a Celtic hármasával sorsoltak össze minket Nyonban. A cél nem lehetett egyéb, mint pontot szerezni a csoportban. Ez rögtön az első meccsen sikerülhetett volna, de a spori nem úgy gondolta, és Glasgowban a 82. percben 1-1es állásnál befújt egy tizit a hazaiaknak, mely, mint később kiderült, sorsdöntőnek bizonyult.
    Liverpooltól kikaptunk, Romatól ugyancsak, és jöhetett a Celtic elleni 2. meccs. Ekkor már a skótoknak volt 3 pontjuk. Mindenki tudta, hogy győzelem kell ahhoz, hogy életben maradhassanak az UEFA Kupáról szőtt álmaink. És sikerült! 3-1es diadal hazai pályán, szurkolók a fellegekben, mi is. De volt még egy forduló. Tudvalevő volt, hogy ha a Celtic kikap a Roma ellenében, akkor a Pool - KVSC meccs eredményétől függetlenül 3. helyen masirozunk az UEFA Kupába. És mi bár kikaptunk, de a Roma is nyert, ezzel pedig eldőlt, hogy tavasszal is lesz erdélyi csapat Európában.
    Bajnokságban szépen meneteltünk, legnagyobb ellenfél a Rapid volt. A téli szünet megkezdésekor 1 egységgel előztek meg. Ebben az igencsak hosszúra sikeredett vakációban játszottunk jónéhány edzőmeccset, több-kevesebb sikerrel.
    Március közepe-vége fele pedig beindult az élet. Rögtön az Uefa kupa meccs jöhetett, a Tottenham ellen. Idegenben bravúros 0-1es vereség, majd 1 héttel később 1-1 hazai pályán. Tisztességgel helytálltunk. És ami talán fontosabb, hogy ez az 1-1es meccs egy sorozat kezdete volt. Egy olyan sorozaté, amely 20 mérkőzést foglal magában. 20 veretlen mérkőzést


    A román kupában az 'A' és a 'B' csapat is eljutott a negyeddöntőig, ahol mindkét együttessel behúztam az aktuális meccset. Elődöntő: KVSC 'A' vs KVSC 'B', valamint Steaua 'A' vs Steaua 'B'.
    Döntőben a várakozásoknak megfelelően a két 'A' együttes jutott be, és a szezon utolsó meccsén kolozsvári győzelem született.


    A bajnokságot végül tekintélyesnek mondható előnnyel nyerte meg a csapat.


    A játékosok kiemelkedő teljesitményt nyújtottak a bajnokságban. Amellett, hogy Seleznyov az év játékosa, Aquino az év 2. legjobb ifije, Makaridze pedig az év 3. legjobb ifije lett, egyéb szép eredmények is sorakoztak a játékosok nevei mellett.


    Azt hiszem, nem túlzás azt állitani, hogy amellett, hogy a csapat igazán CSAPATKÉNT játszott, és teljesitett, a legnagyobb húzóember Seleznyov volt. Nem mellékes az sem, hogy a BL-ben Torres (14/10) és C. Ronaldo (10/6) mellett a 3. helyet szerezte meg a góllövők között, 6meccs/5gólos teljesitményével.



    És végül, de nem utolsósorban egy röpke kis statisztika az elmúlt évről: