A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!

No warez, no cry!


  • Huni92
    #35635
    Mijezacsenduraim? :D

    Ha már senki sem ir, akkor kihasználom e téli este csendjét, és szónokolni fogok. Mégpedig az első évről, amit a Southamton kispadján töltöttem.

    Média a 19. helyre várt, pénz igazolni nem volt, fizetési keret alacsony, nehéznek igérkezett. Ahogy átnéztem a csapatot az első össztartáson, majd később az edzéseken, rájöttem, hogy ide bizony erősiteni kell, ha elszeretnénk érni a vezetőségnek beigért középmezőnybeli helyezést.
    Igyhát kisebb takaritásba kezdtem, valamint körbenéztem a játékospiacon. Később kiderült, megérte nézelődni, hiszen rátaláltam Eugene Seleznyovra, aki átadólistán volt. Értékei alapján jónak tűnt, csatár meg kellett a csapatba, igyhát a Föld mélyéről is, de előkeritettük a pénzt a leigazolására. Persze, néhány záradékot is kináltunk a Sahtarnak, és igy már nem volt akadálya az igazolás létrejöttének.
    A nyári igazolások közül Ischenkoval beégtem, ez tény. Arra gondoltam, h nem gyors ugyan, de azért angol 2. osztályban csak jó lesz. Nem igy lett. El is ment kölcsönben, majd meg is vette a Dinamo Kijev. Soriano sem hozta azt a szintet, amit elvártam tőle.
    Seleznyov mellett az egyik legjobb igazolás Werkhoven szerződtetése volt. Stabil kezdő lett a jobb oldalon, védőként, vmint csatárként is bevethető (^^, bár utóbbi poszton nem játszott). És, elmegy akár Magyarországra is!!
    Nos, a szezon rögtön egy Celtic elleni 0-4gyel indult, majd a Stokeot vertük 5-0ra.
    A bajnokságban döcögött a szekér, de belerázódtunk. Nagyon szoros volt az állás a vége fele is. Végül igy végződött a bajnokság. A rájátszás elődöntőjének első és második meccse is hihetetlen izgalmakat hozott. A döntőben pedig a vártnál jóval simább siker született.
    A bajnokságban vmilyen szempontból kiemelkedő játékosok sora itt található.
    Átnézés
    És végül, A CSAPAT

    Közben zajlik az előkészület a Premier Ligában való bemutatkozásra. Jó hir, hogy ingyen leigazoltuk eddig Husztit, vmint Sturridgeot. Egy középső védő mindenképp érkezni fog, és talán egy kapus is.