Ez a nyár sem különbözött a többitől, vigadalom oldaláról. A szokásos erőltetett menet volt a számomra, de a fiatal csapatom nagyon élvezte. Európa legjobb csapataként több millió luxos fényárban úsztak, és lubickoltak a sikerben. El is engedtem őket 3 hét pihenésre, amit én is kihasználtam. Elutaztam nászútra, Kréta szigetére. Lett is belőle nagy média szenzáció és spekuláció, mert az OFI elnöke megneszelvén a dolgot meghívott ebédelni és az utánpótlásnak egy edzést tartani, amit én örömmel vállaltam. Viszont mindenki emlékezett a Nacional-nál elmondott székfoglaló beszédemre, miszerint imádok szigeten dolgozni valami perverz vonzalom miatt és máris összehoztak a görög csapattal. Na nem győztem cáfolni a híreket. Az biztos, jövőre nem Korzikára megyünk…

A játékosaim a felkészülést is nélkülem kezdték. Én az Ibériai-félsziget nagyobbik országába utaztam át, világbajnokká lenni. Négy játékos szintén tagja volt hazája keretének, így ők is lemaradtak a asszisztensemnek kiadott alapozásból. Kerethirdetéskor az általam preferált 4-3-3as hadrendnek megfelelő 23 legkiemelkedőbb labdarúgót hívtam be. Mexico ellen egy szenvedős döntetlennel indítottunk, de a folytatás Kína és Svédország ellen, már mutatta igazi erőnket. Az első kieséses fordulóban, Japán ellen megnehezítettük a saját dolgunkat a kapu előtti passzivitásunkkal, de a hosszabbításban már kitisztultak a fejek a kirohanásom után. A negyeddöntőben a legnagyobb riválisunkat, Argentínát intéztük el nagyon könnyedén, és ekkora már a fél világ kikiáltott minket győztesnek. Persze a hazai sajtó volt a legoptimistább, de ezt már megszoktam. Eleddig bírtuk a nyomást, gondoltam most sem lesz másképp. El is intéztük Angliát egészen simán, majd a döntőben, hosszabbítás után Franciaországot.


Az ünneplés megint felülmúlt minden előzetest. Én pedig a legsikeresebb magyar edzővé avanzsáltam. Megint egy hét pihenő, és vissza a klubéletbe. A kemény alapozás megvolt nélkülem, szinte labdát sem láttak a fiúk. Rám nem lehettek mérgesek én ott sem voltam…
Felkészülési meccsek tekintetében pedig egy Japán és Dél-Koreai túrát szerveztünk. Kellet a népszerűsítés a Távol-Keleten, bár az anyagiakra nem panaszkodhattam. A klubranglistán is araszolgattunk a csúcs felé.
Az igazolásaim igen visszafogottra sikerültek. Érthető is volt a relatív passzív üzemmód, hiszen a keret nagyon baráti képet mutatott. Minden és mindenki a helyén volt.



Talán távozása volt a legnagyobb veszteség, de ő nem tudott stabil csapattaggá válni, így sajnáltam őt a kispadon koptatni.
Gyorsan jöttek a Szuperkupák, mind az európai, mind a portugál:




Illetve a BL sorsolás is elkészült. Könnyű csoport nem okozhatott gondot. És nem is okozott, hisz csoportelsőként jutottunk az egyeneskieséses szakaszba. Ott a Celtic várt minket, akiken kettős győzelemmel léptünk túl, majd érkezett a Sporting, akivel a szezonban összesen hatszor mérkőztünk meg. A BL ütközetünk volt a legnehezebb csatánk ellenük, hisz csak hosszabbítás után jutottunk tovább. Az elődöntőben következett a MU és egy örült mérkőzés után jöhetett a portugál döntő:


Fantasztikus teljesítményt bemutatva meglett a címvédés. Fenomenális.
Ezt a produkciót a kupaküzdelmek során is akartuk tartani, hogy könnyedén zsebelhessük be az újabb trófeát. Ment is minden, mint a karikacsapás egészen az elődöntőig, ahol is 11-esekre
került a sor. Sorrendben: Kezdésként kivédik a 11-esünk, ők berúgják (0-1); mi is, ők kapufa (1-1); mi berúgjuk, ők mellévágják (2-1); miénket kivédi, ők bevarrják (2-2); utolsó rugóként mi a kapusba rúgjuk, így az ellenfélnek megadatott a döntő de fölérúgják (2-2); mindkét kijelölt beveri (3-3); a miénket megint kivédi a kapusuk, így ha betalálnak, ők a döntősök. De természetesen Farkas kivédi, így fojtatjuk (3-3); és megint véd a kapusuk, szóval a helyzet megint ugyanaz. És Farkas ugyanúgy hárít (3-3); itt már testelhagyós voltam és egy adrenalin injekciót kaptam a bal pitvarba, hogy magamhoztérjek a sokkból. Talán féltett a következő rúgónk, mert kegyetlenül bevarrta és Farkas természetesen kivédte harmadszor is zsinórba, és jöhetett a döntő. Nem kis izgalmak után.


Ez is behúzva.
Miként a decemberben beiktatott Klub VB is. Új sorozat volt számunkra, de megilletődöttség nélkül meneteltünk ezen a fronton is.


Be is hívattam az erőnléti edzőnket, hogy álljon le a túlzott konditermezéssel, mert nem Mr. Olimpiákat kell itt kinevelni. Mondta, hogy hetek óta nem láttak súlyzókat a fiúk, csak az ünneplések alatt a trófeaemelgetés szálkásította így ki a fiúkat.
És akkor már csak a bajnokság maradt hátra. A 28. forduló után igen szoros volt az élmezőny.
Ekkor a Benfica kikapott és úgy látszott már nem szólhat bele az aranyérem alakulásába. Nekünk a madeirai rangadó jutott és igen motiváltan tudtuk két vállra fektetni, legnagyobb riválisunk.
A 29. forduló után semmi nem dőlt el. Mi idegenben, a Sporing otthon nyert. Így minden az utolsó fordulóra maradt. Dejavu érzésem támadt mikor körbenéztem a stadionban és mindenki fülén Sokol-rádió kinövés volt. És hurrázott mindenki, mikor kiderült le sem kellene játszanunk a meccsünket, mert a Sporting gyorsan beszedett 3-at Guimaraesben, így eldőlt a bajnoki cím. Azért az önfeled ünneplés kedvéért bevertünk mi is 3-at, megkoronázva az abszolút idényünket.


A tökéletes szezon sikereit nem akarom magyarázni. Egyenletes és kiemelkedő teljesítményt nyújtottunk folyamatosan. De két momentumot mégis kiragadnék. Az egyik az utolsó három létfontosságú meccs gólzsákja, Alan. Ezeken a meccseken 4 gólt szerzett, ami révén halhatatlanná vált a klubnál. A másik az újonc kapus, Martins. Farkas sérülése miatt került a kapuba az utolsó 3 meccsre és nem kapott gólt. Pedig milyen hatalmas nyomás alatt kellett lejátszania ezt a 270 percet?! Nos ők ketten fantasztikusat produkáltak.
A másik fantasztikus páros pedig jómagam és az elnököm volt. Ugyanis hosszas egyeztetés és tárgyalások révén, sikerült a klubhoz csábítani Ronaldot! Talán az évszázad igazolását hajtottuk végre.