A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!

No warez, no cry!


  • szanics
    #1318
    Na üdvözletem!

    Otthonról nyomok be majd képeket, elöljáróban annyit, hogy a hatodosztályú kis Cambridge City megindult a felemelkedés útján, a vezetők és a szurkolók nagy meglepetésére! :D

    Sok játékost igazoltam nyáron, és a középpályát sikerült nagyon megerősíteni, a védelem stabil, de egy gólvágó még nem ártana. Meg ugye ki kéne nyomni a szezon végén néhány játékost, mert vannak tehetségtelen hülyegyerekek, akik az életben nem fognak játszani. Szerencsére szinte minden játékosnak lejár a szerződése, akkor pedig felszabadul egy kis fizetés, ami sokat segít majd.

    A célkitűzések szerények voltak, kétéves terv végén felsőházi helyezést várnak el, most 12 forduló után 6-4-2-vel állunk az 5. helyen, ami ugye play-off pozíció. A csapat egyre erősebb, több játékossal igyekeztem full-time szerződést kötni, hogy jobban lehessen őket edzeni, és ebbe nagyjából a fele azonos fizetésért bele is ment (bug vagy nem, teszek rá :D), ami óta erősebb a csapat, fejlődnek a játékosok.

    Szóval az sem kizárt, hogy idén meglesz a feljutás, de a kupákból sajnos már kizúgtam, ami azért gáz, mert az jó kis bevétel lett volna, főleg az FA.

    Egyelőre ennyi, majd rakok otthonról képet is!

    Csoki!