A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!
No warez, no cry!
No warez, no cry!
-
korbin555 #103517 A 16-ban még áprilisban is vittem egy bétával kezdett karriert. Nem terveztem, csak szokásomtól eltérően felhőbe mentettem, és tavasszal találtam rá. Folytattam, nem volt vele semmi problémám. Ennek ellenére éles karriert óvatosságból inkább nem kezdek a bétával.
Közben két 1 szezonos teszten túl vagyok. Első munkám a mexikói 2. ligás Atlante volt. Média jóslás 5. hely, feljutás lett belőle. De nem volt fun. Volt, hogy 7 játékos vonyított falkában. Néhány jól kereső, de gyengébb játékost ugyanis elzavartam, és a haverjaik lázítottak. Közellenség lettem, a főnök is pampogott, hogy csináljak már rendet. Nehezen akart sikerülni. Félidőben a hangadók körül is elküldtem hármat, és lassan konszolidálódott a háborús helyzet.
Következett a Dél-Afrikai Platinum Stars. Itt viszonylag béke volt, de rengeteg sérülés akadályozott. 7. hely volt az elvárás, 8. lett belőle. Közben benézett egy csúfos 0-6 az Orlando Pirates ellen. Iszonyú kínjaim voltak. Eleve a fél kezdő sérült volt, erre az első félidőben megsérült még kettő. Dobogón is álltunk pedig, de jött egy 10 meccses nyeretlen sorozat, és visszacsúsztunk a 13. helyre. Kezdtem betojni, de szerencsére felépültek néhányan, így sikerült visszakapaszkodni a középmezőnybe.
Reggel kezdtem egy újat Koreában a kiesőjelölt Suwon FC-vel, aztán Európa felé veszem az irányt. Hacsak el nem térít a holnap megjelenő Civ 6...