A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!

No warez, no cry!


  • ozbom
    #103358
    Bl meccsek

    A nyolc között a Barcelonával játszottunk, az első mérkőzésen kín keservesen nyertünk 3-2 arányban. Egy szöglet után szereztünk vezetést az első félidő közepe környékén. Majd az utolsó negyed órában megfordította a Barca a meccset. Itt gondoltam vége, ismét ennyi volt. De jött az Lukovic és egyenlített, majd Piquéről pattant be a labda a kapuba és sikerült megnyerni a meccset. Jók voltunk, nem érdemeltünk volna vereséget, de még a döntetlen is csalódás lett volna. Majd jött a visszavágó, ahol végig partiban voltunk velük, ők nyomtak, de a kapusunk fogott, mint a zöld festék. Majd jött a slussz poén a második félidő elején és Jovic egy kontra végén megszerezte a vezetést, ezzel el is döntve a mérkőzést. Volt még pár helyzete a Barcának, de semmi komoly. Így idegenben is sikerült nyernünk, a végeredmény Barcelona-Partiazn 0-1. Összesítésben pedig 4-2 a javunkra. Megérdemelten jutottunk a 4 közé, ahol a Manchester City lesz az ellenfél. A másik ágon Real Madrid-Chelsea a párosítás. A célomat elértem, mert sikerült bejutni a Bl-ben a 4 közé. Igazából nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar összejön, ezért is gondolkoztam már, hogy abba fogom hagyni a mentést. De evés közben jön meg az étvágy és úgy döntöttem a Barca elleni győzelem után, hogy folytatni fogom. 1 vagy 2 évig még a Partizannal, utána valamelyik riválist lenne jó irányítani. Kíváncsi vagyok, mit kezdenek majd utánam. Tudják majd folytatni a sikereket vagy leépítik a csapatot. Most megint bajnok lettem, pénz van dögivel. Igazolni is fogok pár jó játékost és az utánpótlásba is fogok embereket hozni, ha én otthagyom őket, akkor legyenek játékosaik. Gondolom ezzel a fél sikerrel is nőni fog a csapat és a liga reputációja. Jó lenne úgy elmenni másik csapathoz, hogy a második hely is legalább bl selejtezőt érjen. Utána reszkess Európa és a Világ! :D