A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!
No warez, no cry!
No warez, no cry!
-
ozbom #103297 Elérkezett a várva várt mérkőzés a Sporting elleni visszavágó. Az első mérkőzésen 1-2-es vereséget szenvedtünk idegenben, hiányzott az egész védelem. Azon a mérkőzésen megérdemeltük a vereséget, de az a gól visszaadta a reményt.
A mérkőzés szinte telt ház előtt zajlott. 32000 szurkoló előtt feszültek egymásnak a csapatok. Mi irányítottuk a mérkőzést és egy kontra után sikerült a 16. percben megszerezni a vezetést, 1-0 a Partizan-nak Saponjic találatával. Már sokadszorra bizonyít, hogy lehet rá számítani fiatal kora ellenére is. Pörögtek a percek itt is ott is volt helyzet, majd egy szöglet utáni kavarodás után Gabriel Barbosa lőtt mellé. Én már bent láttam, de valahogy sikerült 10 méterről mellé gurítania. Ezután kezdünk még jobban nyomni, de helyzetet nem sikerült kialakítani. Félidőben 1-0-ás vezetéssel mehetünk a megérdemelt pihenőre. Összesítésben 2-2, de idegenben lőtt góllal már mi vagyunk a továbbjutók. A szünetben a megbeszélésnél mondom, hogy ne gondolják, hogy ezt már megnyerték, mert bármikor becsúszhat egy hiba. Szinte mindenki elszántabbá válik és kettőzött erővel mennek a második félidőre. Egy két játékoson látom, hogy bizonytalanabb, de nem cserélek a szünetben. Nem akarom megbontani a működő gépezetet. A második félidőben ott folytatjuk, ahol abba hagytuk. Nem igazán tud mit kezdeni a Sporting. Elérkezünk a 60. perc környéke felé és cserére szánom el magam. Beáll Potocny, aki már párszor megvillant a Bl folyamán a csoportkörben. És láss csodát, a 67. perben egy jobb oldalról a védők közé betett labdát lő a bal alsóba. Ezzel megduplázva az előnyünket. Így már 2-0-ra vezetünk. Érik a meglepetés vagy inkább írjuk le, hogy folytatódik a belgrádi csoda. :D Az utolsó negyedórába érünk, mi végzünk el egy szögletet, de kifejelik oldalra. A szögletet rúgó Babovic összeszedi, majd elindul befelé a tizenhatos oldalánál. Ott csinál kifelé egy cselt, majd bal belsővel eltekeri a hosszúra. Óriási góóóól, ezzel már 3-0 a Partizannak. Itt már tehetetlen a Sporting. Megpróbálnak mindent, a 80. perc környékén kiugratják Barbosát, de kapufát lő és a labda kipattan az alapvonalon túlra. Ez volt az utolsó nagy helyzet a mérkőzésen. A végeredmény FK Partizan Beograd-Sporting CP 3-0!!!
A mérkőzés
A mérkőzés után a híres/hírhedt Grobari így ünnepelte meg a csapatuk továbbjutását.
Grobari
Kár, hogy nem volt pirózás a meccsen. Pedig mennyit dobott volna a hangulaton.